NaturePhotoBuilder

Fotótúra a Nagykőhavasra

2012-01-16T19:34:00.002+02:00

A tél minden próbálkozása kudarcba fulladt. Az ünnepekre is csak annyira sikerült érvényesülnie, hogy a Fogarasi havasok északi lába alatt úgy érezhettük hogy mégiscsak téli ünnepek ezek. És bár rövid sétánkat nem lehet komoly túrának nevezni, azért érezhettük az arcunkba vágó hideg levegőt, és a párcentis hó által visszavert fényben hunyorogtunk egymásra szilveszterező barátainkkal.

BUÉK mindenkinek !!

Aztán párnapos buta, latyakos szürkeség után végre megrázta magát a tél és fehérbe öltöztette a tájat. Tehát egy fotótúrás hívásra akkor sem mondtam volna nemet ha félholtan kellett volna felvonszoljam magam a hegyre. Egyszóval Nagykőhavas, minimális túrafelszereléssel és a fotóscuccal felvértezve indulunk a Hétlétra szurdok felé. Túrához eléggé későn, de hát legalább felérve az alpesi legelőkre éppen ideális lessz a fény fotózáshoz.

Minden adva van egy kellemes sétára. A nullafok körüli hőmérséklet, a ragyogó fehérség, a hó súlya alatt roskadozó fenyők látványa vonzz, és a tudat hogy micsoda kilátás nyílik majd a havasi legelőkről. Átmásszuk a Hétlétra szurdokot, a hiányzó létrafokok, a kitört falépcsők, az imbolygó nagylétra csak érdekesebbé teszik az utat. Majd az egyre növekvő hóban, hálát adva azoknak akik kitaposták előttünk az ösvényt, haladunk felfele. Az egyik dolog ami igazán képes felfele "húzni", az amikor látom hogy odafenn kristálytiszta, napsütötte táj vár. Amikor az alpesi zónába érünk, lassan föléemelkedve a lenti világnak, főként ha azt felhőtenger is borítja, egy újabb adag lelkesedéstől hajtva szinte rohanok hogy mihamarabb kijuthassak a magaslatra, ahonnan aztán kedvemre csodálhatom, fotózhatom az alant elterülő tájat. Soha nem fogom megunni ezt az érzést. Márpedig a csípős hideg ezúttal is igyekezett kedvemet szegni. De mutatok pár képet, akár bizonyíték gyanánt, hogy kitartott lelkesedésem, és bár sokszor kellett melegre dörzsöljem ujjaimat, szorgosan vettem célba minden arra érdemes tájrészletet.

Háttérben a Nagykőhavas 1843 méteres csúcsa

A menedékház előtti hőmezőről ...

Háttérben a Csukás hegység

Lemenni a hegyről. Olyan mint amikor legszebb álmából riasztják fel az embert. Felébredünk ... nem alhatunk örökké. A hegyről is le kell menni, pedig órákig elméláznék a körülölelő természetben. De hát nem maradhatunk itt örökre. Elszakadva a tágas panorámától, a mély hóban csúszkálva rövid idő alatt ereszkedünk vissza. Ha muszáj ... hát muszáj ...

Fotótúrák 4 - Torja hágó

2011-12-06T21:56:00.001+02:00

Na jó, legyen az utolsó őszi sorozat az idén. E kiruccanás után elő sem vettem a gépet, azt hiszem lassan beadja a felmondását, és elmegy máshoz dolgozni. Talán ha vennék egy új lencsét maradásra bírnám ... hmm ...

Szóval fogtuk a cuccot, kiruccantunk a Torja hágóra, és megprobáltunk valami "ember elé" való anyagot összehozni. Mutatom, remélem részben sikerült ...

Fotótúrák 3 - Szent Anna tó és Mohos láp

2011-11-27T16:14:00.002+02:00

.. akkor ezennel folytatom az úgymond "szöveg nélkül"-i fotósorozatom közlését. Tudja a jóég hogy miért, de az utóbbi időkben szófukarságban szenvedek. Vagy elhagyott az ihlet ? Ez az írókkal szokott megesni, és ők is csak akkor keseregnek miatta ha már a mindennapira sem telik. De hát ez maradjon az írók problémája, én meg ha már nincs kedvem badarságokat írni a blogomra akkor egyszerűen nem írok és kész .. hálistennek ettől még az élet megy tovább :))

.. nos ... egyszóval tolom a képeket ..

Mohos láp egyik könnyen megközelíthető tavacskája

Szent Anna tavi nyugalom

Habár az ősz nem akar teljes pompájában mutatkozni .. ettől kedvünk nem lankad ..

... viszont ennél azért erősebb színekre vágytunk.

A Mohos láp ezen részére már nehezebb bejutni (meg hát tiltott is .. )

... arra viszont emlékszem hogy gyerekkoromban a láp ennél jóval süppedősebb, vízesebb volt ...
ilyen "szárazon" megúszni nem lehetett ám ..

Fotótúrák 2 - Bucegi hegység

2011-11-21T19:44:00.001+02:00

... az őszi fotóstúra sorozat folytatása .. ezúttal a Bucegi hegység (egyesek szerint Bucsecs - bár én nem tudok róla hogy lenne magyar megnevezése a hegynek) .. vitatéma, jómagam igyekszek távol maradni ezen nyelvi kérdések ügyeiben - bár biztosan van akinek már ez is sértésnek számít :))

... de maradjunk csak a fotózásnál ...

A Malaesti völgy fölé emelkedő sziklafalak

Tisztes távolságból .. hála a 400mm-es Canon objektivnek - van aki nemes egyszerűséggel kályhacsőnek nevezi :)

A Sárkány gerinc

A Kecskék párkánya és a messze alattunk látható Malaesti ház

A Bucsoiu csúcs nyugati fala .. a lenyugvó nap vörösen izzó fényében (a felső harmadát szeli át a Kecskék párkánya)

Fotótúrák 1 - Fogarasi havasok

2011-11-21T19:24:00.007+02:00

.. hadd tegyem láthatóvá pár fotómat amelyet az őszi köntösébe öltözött természetből szorítottam be a digitális világ pár pixelébe - avagy kommentár nélkül - akár egy hétköznapi sorozatfilm kockái.

A Vidraru gyűjtőtó ...

... és a gát.

Kecske tó - 2230 méteren

Ártatlannak bizonyult baljós felhők

Kecske tó a Buteanu csúcsra vezető gerincről

A civilizáció béklyóit viselő Balea tó

A Transzfogarasi útról visszanézve ..

Nyári emlékképek - Bucegi és Csukás

2011-11-09T18:53:00.002+02:00

Az utóbbi években vált számomra egyre világosabbá hogy bár a mi számunkra igazán megszokott kép a konglomerátumhegységek látványa, az idelátogató idegeneknek igazi kuriózum, és sokan csakis azért jönnek ide, hogy közelebbi képet alkothassanak e fura sziklavilágról. Ugyebár sem az Alpokban, sem az Adria vonalán emelkedő Dinári hegységekben - és sorolhatnám - nem találni ilyen kőzettípusban bővelkedő magashegyeket. Úgy a horváth, bosnyák, stb. vidékekről érkező túrázók számára, mint a nyugati Alpokhoz és a Dolomitokhoz szokott mászók számára igazi érdekesség. Nemcsak a megannyi érdekes monda alapjául szolgáló sziklaformák keltik fel az érdeklődést, de a konglomerátumhegységek nagyfalai, sziklatornyai és meredek gerincei is a sziklamászók figyelmébe kerültek. Ezen hegységek nálunk a Bucegi, a Csukás és a Csalhó, hogy csak a legismertebbeket és legmagasabbakat soroljam. És mivel a nyári túráim nagyrésze pontosan ezekbe a hegységekbe vezetett, hadd álljon itt egy kis válogatás a Bucegi és Csukás hegység sziklaszirtjeiről, amely hűen tükrözi ezek változatos és látványos világát.

Bucegi hegység - Ciubotea völgy

A Scara csúcs alatti nyeregben átvonuló juhnyáj

Lent a Malaesti völgy és az azonos nevü menedékház látható

Bucegi hegység - Gaura völgy felső része

Bucegi hegység - Gaura völgy alsó cirkuszvölgye ....

.... és a völgyet övező sziklafalak.

Bucegi hegység - Gaura völgy - Ördögmalom vízesés


Gaura völgy aljából visszatekintve


Bucegi hegység - keleti oldal (A Caraiman és a Costila tömbje)


A Moraru (Molnár) - fogak északi falai

Bucegi - Bucsoiu völgy

A Bucsoiu csúcs északi lábán, a Kecskék párkánya bejáratánál - párkány amely a sziklatorony alatt vezet

A Malaesti völgy a Kecskék párkányáról

Szemben a Scara csúcsa látható (2422 m)

A Bucsoiu csúcson (2492 m), háttérben a Királykő (mészkő)hegység

A Malaesti völgyben, háttérben a Bucsoiu csúcs nyugati fala, melynek közepén látható fűves Kecske párkány

A Malaesti menedékház idilli környezete .. igazán ajánlom .. nyugtatók helyett

A Bucegi északi lábai, háttében a Keresztényhavas

Csukás hegység - Zákány gerinc ...

Tárnics (Gentiana)

Csukás hegység - Zákány gerinc ...

Nos? Érdemesnek tűnik? Miért ne akarná bárki is megismerni ezeket a csodálatos hegységeket? És ha itt élünk nem illene tudni róla, megismerni és szétkürtölni a nagyvilágnak? ....

Wild Carpathia - dokfilm Romániáról

2011-10-26T09:01:00.000+03:00

Bár kissé kilóg a túrasorozatok szokványos sorából, úgy gondolom azért érdemes ezt közzétenni. Amint talán már többen is tudjátok, mostanában volt Bukarestben a Travel Channel által Romániáról készített dokumentumfilm bemutatója. A "Wild Carpathia" néven kiadott film végre nemcsak az országban dúló nyomorúságot keresi, nem a cigányok, koldusok, Ceausescu és az árvaházak a főtéma, hanem Románia csodálatos természeti látnivalói, mindaz ami szép, ami még megmaradt. Charlie Ottley műsorvezető járja be az országot, és képzeljétek, nemcsak a Duna Deltáról meg Brassó Pojánáról hallottak. Rájöttek hogy vannak még itt hatalmas erdőségek, vannak hegységek, vadvilág, és természetbarátok is.

Van itt látnivaló bőven, csak ismertebbé kellene tenni. És ha erre mi nem vagyunk képesek, akkor majd jönnek idegenek akik megmutatják nekünk :). Megmutatják hogy hol élünk, hátha ráeszmélünk természeti értékeinkre mielőtt még teljes pusztulásba döntenénk azt. Hiszen legtöbben közülünk, akik itt élünk, még csak azt sem tudjuk hogy mink van ..

De lassan mozgolódik a dolog. Ha már olyan TV csatornák járnak erre forgatni mint a National Geographic, és a Travel Channel, és a nemzeti adókon is egyre több kisfilmet/reklámfilmeket látni amelyek probálják megmutatni hogy nemcsak a zsúfolt tengerpart meg a Prahova völgye szép országunkban, akkor én reménykedve nézek előre, hogy mégiscsak lessz nálunk is jól átgondolt turizmus és értelemszerűen a vadvilág és a természeti értékek védelmére irányuló megmozdulások is.

Nos .. addig is, akit érdekel, ezen hétvégén (október 30), a Travel Channel műsorán kerül bemutatóra a Wild Carpathia dokfilm, román idő szerinti 21,00 órakor. El ne felejtsétek ..

Íme egy kis ízelítő :

A Kászonok - hajnali emlékkép

2011-10-21T20:37:00.000+03:00

Még a nyár közepén volt. Az elmúlt napok indiánnyara jutatta újra eszembe hogy mennyire le vagyok maradva az élménymegosztásokkal. No persze . . a National Geographic látogatása fenn van, az olyan élmény volt amit muszály volt azonnal megosztanom :).

És most visszatérek kissé az időbe .. Olivér barátom hazalátogatása szokta eredményezni azon kiruccanásokat amelyek csakis a fotózásról szólnak. Ezúttal sem történhetett másként, és ha térdsérülése miatt le is mondtuk a magashegyi túrát, bár a környék kilátóira muszály volt feljutni.

Azt hiszem hogy sokak számára ismerősen hangzik már a Katrosa üdülőtelep neve, de ha nem, akkor is csak annyit mondok róla ezúttal hogy azon térségről van szó amelyet a Csíkszereda - Kézdivásárhely műút érint. Pontosabban a Kászonokból délirányba kivezető völgy .. ahonnan kiváló lehetőségek sorakoznak a környék magaslataira feljutni fotózni/túrázni.

Ide ballagtunk fel mi is, át a Kászonok fölé magasló bércek egyikére ... és kíméletlen sortűz alá vettük a környéket. A közeli pásztortanya kutyáit már régi ismerősökként üdvözölhettem ..

Hadd mutassak pár felvételt .. remélem érezni belőle a hely hangulatát ..

Majd amint a nap túl magas állása a tájfotózást már nem engedte, némi virágfotózással pótoltuk csillapíthatatlan éhségünket ...fotózásról beszélek természetesen :)

A National Geographic Háromszéken - folytatás

2011-09-19T19:02:00.000+03:00

Nos, igazából a folytatás abból áll hogy megmutatok néhány olyan fotót amelyek a NAT GEO-val közösen tett kiruccanások alkalmával készítettem. Pár kép ezek közül egy D60-assal készült ..
Végre volt alkalmam Canon Mark II szériát fogni .. igazán értékes (értsd. jó minőségű) objektivekkel felszerelve.
Ezekkel a gépekkel készített fotókat nem közölhetek ...
Egy szó mint száz, keltünk hajnalban, kinnt voltunk napnyugtakor .. figyeltük a vadak mozgását, rohangáltunk medvék után, nem maradt ki semmi a természet, az erdők nyújtotta lehetőségek közül.
Hadd mutassak pár megörökitett pillanatot ...

A National Geographic Háromszéken

2011-09-16T12:09:00.001+03:00

Előzetes bejegyzésként tudatom hogy nemcsak jómagam és a projektben résztvevő barátaimat érte megtiszteltetés miszerint a washingtoni National Geographic Television egyik csapata Háromszéket választotta célpontjának, hanem megyénket, városunkat is. Természetesen egyelőre nem szolgálhatok túl sok infóval, hiszen kérésüket tiszteletben tartva nem adhatunk át részleteket. Talán annyit hogy egy soron következő dokumentumfilm egyik epizódja készül környékünkön, alapjában véve a Kárpátok ökoszisztémájáról.

Saját bevallásuk szerint ők az első csapat a National Geographic-tól akik Romániába érkeztek.

A TWP (Transilvanian Wildlife Project - www.transylvanianwildlifeproject.com) - amelynek aktiv tagjai vagyunk - révén kértek fel bennünket a logisztikai szervezés lebonyolítására, illetve a terepen való mozgások vezetésére és felügyeletére.

Igazán neves személyiségek társaságában van szerencsénk dolgozni mint pl. Shane Moore, kinek nevéhez olyan kiváló természetfilmek fűződnek mint pl. a "Planet Earth " series (BBC -David Atteborough-al), "Deadliest Catch" (Discovery Chanell), "Survival with Ray Mears", "Christmas in Yellowstone", stb. Akit egyáltalán érdekelnek a természetfilmek annak mindezeket az alkotásokat ismernie kell.
Ezúttal a National Geographic (John Cullum producer és Jonathan Betz operatőr) társaságában tette tiszteletét nálunk. A juniusi előkészítő munkálatok alatt meghatározott helyszíneken folytak filmezések, íme néhány előzetes fotó:

Shane Moore munka közben ..

.. a Bálványos -Szent Anna térségben.

Jonathan Betz a Mohos lápon

Shane Moore - (Paul White - TWP fotója )

Hamarosan visszatérek újabb fotókkal ...

Túramozaik – Costila-Galbenele gerincmászás

2011-09-16T11:14:00.001+03:00

Emlékszem hogy a hegyivezető tanfolyam felvételi vizsgáján rámkérdezett az egyik rangidős oktató:

- "Mit csinálsz ha valaki megkér hogy vidd el a Costila - Galbenele gerincre ?"

- "Nem vállalhatom - válaszoltam - hiszen én magam sem másztam még."

- "Neeeemmm ??!!" - kérdezte - mintha világraszoló szentségtörést követtem volna el.

Gyorsan tereltem rá a szót más hegymászó tapasztalataimra, de a feladat igencsak fontos helyre került terveimben.

Szerencse nem kellett sokáig várnom rá ...

Vagyis túramozaik sorozatom kiegészítéseként töltöm fel a Bucegi hegység egy másik gerincmászó túránk fotóit. Megközelítése: Busteni városka felső szélén található Caminul Alpin háztól a Fehér Völgy alatt majd a Costila völgy alatti menedéktől .. innen már érdemes beöltözni "alpinistának" :)

Beöltözve .. bj. M. Előd, jómagam és Sz. Károly (Karesz) - B. Zoli fotója

A fotók ezúttal mind B. Zoli barátom szorgosságát dicsérik, és annak ellenére hogy előlmászóként haladt, bevállalta a dokumentálás feladatát is ..

A jobboldali gerinc a Costila- Galbenele ahogy a Costila menedékhelytől látszik (B. Zoli fotója)

A túra a Costila szakadékvölgy jobboldalán folytatódik a kissé jobbra fent található nyereg felé amely átvezet a Galbenele szakadékvölgybe. Gyakorlatilag itt található a beszállás, egy sima sziklaoldallal indít, majd egy kiugró sziklaszirt baloldalán kell leküzdeni egy kitett traverz pszihikai nehézségeit. Nos itt nekem igazán meggyült a bajom, a zsákra szerelt túrabotok minduntalan beakadtak, letolva engem az apró kis sziklapárkányról. De kínzó térdfájásaim megkövetelték az ereszkedések alkalmával használandó botokat, szükséges rosszként cipelve akár mászótúrákra is.

Az első kötélhossz .. a sima tábla (B. Zoli fotója)

Innen viszont azonnal szembenálltunk a túrára jellemző nehézségekkel. Több kötélhossz vezet keskeny párkányokkal tarkított kitett sziklafalakon át. Természetesen fotózni is csak a "pihenőkből" lehetett ..

Egyre mélyebben alattunk az erdő... (B. Zoli fotója)

... és egyre távolabbak a hétköznapi zajok. (látjátok .. azok a pimasz kis túrabotok a zsákon) - B. Zoli fotója

B. Zoli

... az utolsó nehezebb szakaszok egyike .. (B. Zoli fotója)

... és már csak a kivezető gerincszakasz maradt. - B. Zoli fotója

De egyre kevésbé izzasztottak meg az egymást követő szakaszok, és már hallom fenntről Zoli hangját miszerint az Előd-Karesz páros már a mászás végét jelentő Costila párkányon pihen. Hamarosan beérjük őket ... megkönnyebülve és elégedetten nyúlok el a fűves hegyoldalon. Azt hiszem életem egyik leghosszabb mászóútját tudhatom magam mögött ..

Túramozaik – Picatura gerincmászás

2011-09-14T18:27:00.002+03:00

Amint ígértem két olyan túraleirással hozakodok elő amelyet tapasztalt hegyikecskék igencsak élvezhetnek. Nem túl nehéz, igazán látványos .. úgynevezett élménymászások. És teszem ezt „túramozaik” sorozatom részeként ... hiszen már régebbi kiruccanások élményei. És hogy a rekkenő nyári hőségbe kis hűvös felüdülést hozzak, egyik téli – kora tavaszi – mászásunk fotóit mutatom.

kora reggeli fények

Az előttünk álló feladat

Amint valószinüleg tudjátok – vagy ha nem, akkor a gugli megmutatja – a Picatura gerinc a Bucegi hegység része, a Fehér völgy déli falait koronázza, és egyenesen a Hősök Keresztje mellett vezet ki a tetőre. Bár a teljes gerincmászás a Szárazvölgy felől kezdődik, és átmegy a csúcson is, ezúttal – a hó minősége miatt is – a Fehér völgyből mászunk ki a gerincre a Picatura csúcs utáni nyeregbe. Ez sem egyszerű mulatság, igencsak szorítani kell a jégcsákányok nyelét az eredményhez.

A Fehér völgyből felvezető vályú (B. Zoli fotója)

A nyeregből már a sziklamászás az alap, a fűves párkányok által megszakított sziklafalak komorsága emelkedik a fejünk fölé. Néha azt hiheti az ember hogy sosem fog végetérni, egyik szakasz a másik után következik, szinte rutinos mozdulatokra kényszerítve ... majd ott találjuk magunkat a gerinctúra jellegzetes kürtője alatt. Kis mélyedésbe szorulva csak a kéményen át lehet kijutni, és mindjárt a legkitettebb szakasz következik, ami egyúttal a nehéz részek végét is jelenti.

... a gerincen .. alattunk a Picatura csúcsa ...


A túloldalon látható a Fehér völgy fala és a felső részen áthaladó Costila párkány

Az Óriások Teknője (Blidul Uriasilor - RO)

Picatura gerinc (B. Zoli fotója)

M. Előd mászás közben (B. Zoli fotója)

B. Zoli mászás közben ..

... lassan kiérünk a nehéz szakaszokból ... (B. Zoli fotója)

A Szárazvölgyből kivezető vályúk egyike ...

... és a még mindig felettünk tornyosuló Hősök Keresztje.

A kétoldalt tátongó mélység ezután sem hagyja lankadni a figyelmet, de a lassan kiszélesedő hegyhát még mindig az égig tart. Csakis akkor bukkan ki a mászó a tetőre amikor már úgy érzi - akárcsak a légiós - hogy mindig csak egyetlen lépésre maradt ereje. De itt már csak a Hősök Keresztje emelkedik magasan.

A Hősök Keresztje (Monumentul Eroilor - RO)

És mondanom sem kell hogy bár győztesként állunk a késő délutáni napsütésben .. ez még csak az út fele, le is kell még jutni a hegyről .. és a fáradtság egyre inkább érezteti hatását. A késő esti órák már csak egy csendesen bandukoló csapatot látnak viszont a városka utcáin ...

Arpasel - Vartopel gerinc - Fogarasi Havasok

2011-07-21T14:07:00.003+03:00

Azt hogy milyen régen készülök már átmászni ezt a gerincet nem is tudom már. Miután újra elmaradt két egymást követő hétvégéről is, foggal-körömmel kapaszkodva a tervhez végre eljutottunk. Az időjárás előrejelzés is bátorító volt, és csak egyetlen csapattárs mondta vissza a túrát. Négyesben futottunk neki a Balea tó fölötti meredek emelkedőnek, gyerekesen örülve annak hogy a 2,5 órás autózás után újra beindulhat a vérkeringés végtagjainkban. Ja, a csapat tagjai? Hát a szokásos: M. Laci, G. Laci, Cs. Enikő no meg jómagam.

Balea tó .. előtérbe G. Laci

Alig vártam hogy felérve a nyeregbe megláthassam a reggeli napfényben fürdő Kecske tó mélykék felszínét, hiszen két utolsó látogatásomkor sűrű ködbe burkolózva, jeges esővel védekezve vonult vissza. Nem csalódtam … a látvány , bár ismerős, most is ugyanolyan lenyűgöző volt mint ahogyan mindig is.


Kecske tó

Szó szerint rongyosra fotóztam a környékét … végül társaim után rohanva tértek vissza gondolataim az előttünk álló feladatra. Gyors tempóban hagytuk magunk mögött A Kecske csúcs deli lábán áthaladó ösvényt, majd leereszkedve a Kecske csúcs alatti glaciális völgybe látjuk meg a mászóút beszállását jelentő kis nyerget. Rövid csúszkálással harántoljuk a völgy deli fekvése ellenére még mindig megmaradt hólejtőket, majd meredek kőfolyáson emelkedünk a beszállásig (Portita Arpaselului – az Arpasel kapuja). Energiapótlás alatt alakul ki a 2 kötélpáros, G. Laci zergéket filmez az alattunk lévő katlanban, majd le is ereszkedik felhozni az Enikő zsákját amely egy rövid és elegáns mozdulattal lefordult a keskeny sziklapárkányról, hangos csattanásokkal tűnve el a tátongó mélységben.

Az Arpasel-Vartopel gerinctúra vázlata északról nézve ... mi nyugatról keletre (jobbról balra) másztunk

Eközben az első kötélpáros (M. Laci és jómagam) – ezzel is erősítve sógorságunk kötelékeit J – elindulunk az első szakaszon. Pontosabban Laci indul, én meg biztosítok, hiszen 2 gyönyörű kötélhosszas mászással indít a gerinctúra. Az első stand után szembesülünk a legnehezebb lépéssel, egy párméteres áthajló traverz. Nem is tehnikailag hanem inkább pszihésen nehéz, merthogy az első kötélhossz enyhe jobbharántjai eredményeként itt már igencsak messze van alattunk a völgy, és a kitett és elkerülhetetlen lendület megköveteli az erős pszihikumot. Ez egyébként az egész túra legnehezebb lépése is …

M. Laci a traverz után ...

A továbbiakban könnyű a gerinc, és bár bekötve maradunk, standépítés nélkül, párhuzamosan haladva lehet követni a keskeny gerincélet. Az úgynevezett “Nyuszifülek” (Urechile Iepurelui) előtt kisebb szünetet iktatunk be, hátha társaink is utolérnek, de a hátizsák utáni ereszkedés túl sok időt igényelt, sehol nem látni őket … pár fotó erejéig még várunk, aztán beereszkedünk a Nyuszifülek alatti nyeregbe.

Visszatekintve az első tornyokra ... háttérben a Kecske csúcs (balrol - 2494 m) és a Buteanu csúcs (jobbra - 2507m)


Az alattunk elterülő Arpasel völgy

M. Laci a keleti Nyuszifül nyugati falán ...

... itt meg jómagam ugyanott ..

A nyugati fül nem mutat nehézséget, egy egészséges fogásokkal tele kémény vezet fel a tetejére. Laci plusszprogramként visszaereszkedik, és kimássza az egyik jobboldali – nehezebb – változatot is. Mivel társaink továbbra sem tűntek fel a láthatáron, folytatjuk útunkat. A kalauz szerinti fakultativ kötélereszkedés valóban túl könnyű ahhoz hogy kötéltehnikákkal pazarolnánk az időt. Óvatos mozdulatokkal ereszkedünk a Nyuszifülek közé, majd örömmel vegyes fenntartással nyugtázzuk hogy a keleti fül valóban nehezebb dió lessz, és bár igen kevés biztosítószeg van benne, mégis bőven akad fogás/állás a falban. Természetesen Laci növeli a nehézségi fokozatot egy rövid ereszkedés utáni alsóbb pontról indulva. A fotózás kedvéért visszaereszkedik a standból, felcipeli a nehéz tükrös fotógépet, hogy majd engem is lencsevégre kapjon mászás közben. A torony tetejéről rövid kötélereszkedés juttat a Nyuszifülek utáni nyugati nyeregbe, hátunk mögött tudva a kötélbiztosítást igénylő szakaszokat. Véleményünk szerint innen sem árt legalább egymáshoz kötve folytatni, egy esetleges zuhanást megelőzve a továbbra is kitett gerincen. Ahogy B. Zoli mondta blogján: “ az ördög nem alszik ” J.


A Kis Árpás csúcs (2460 m)

Csapattársaink az első Nyuszifülön ... háttérben látható a Caltun-Lespezi ikercsúcsa (2510 m)

Középen láthatóak a Nyuszifülek ... jobbra meg a Vartopel csúcs

.... háttérben megjelenik a Vistea - Moldoveanu csúcs is (2527 illetve 2544 m)

Újabb szünetet tartunk, de már látjuk a tempósan haladó csapattársakat, így nyugodtan nézünk a maradék táv elébe – persze a kötelező fotózás után. Három egymás utáni csúcson haladunk át (Adam, Fantanii, Vartopel csúcsok), majd végigmásszuk a tűhegyes és kitett Vartopel gerincet. Igazán látványos, mindkét oldalon mély szakadék tátong, dőlt gránittáblákon egyensúlyozgatunk a már tisztán látható “Portita Arpasului” nyeregig, amely egyben a mai feladat végét is jelenti.

Rhododendron myrtifolium

Campanula alpina

Rövid szieszta a nyereg fölötti szélesebb gerincen, majd amikor társaink utolérnek együtt ereszkedünk le jelzett turaösvényre a Fereastra Zmeilor (Sárkányok ablaka) kilátópontnál. Visszafele már cask M. Laci vállalkozik egy újabb kitérőre. Kiderült hogy az Enikő zsákjából még mindig hiányzik egy-két kiegészítő felszerelés amiért érdemes újabb probát tenni a meredek vályúban. Nemsokára Laci újra lent van, nála az elveszett cuccok is. Egy utolsó kapaszkodó a Kecske tóig, majd újabb fotók után lassan ereszkedünk be a várakozó autóig. Nincs más hátra mint újabb 2-3 órás ücsörgés az autóban.

Kecske tó alatt kialakult tavacska ...

Tükröződések a Balea tavon ......

PS: ezen leírás alatt jutott eszembe hogy érdemes lenne közzé tenni pár olyan mászóútvonal rövid leirását amely ugyancsak élménymászás lehet. Mint például a Bucegi hegységben található Picatura gerinc, Costila-Galbenele gerinc vagy Moraru fogak útjait. Nos . .elő kell keressem a fotókat az arhívumból, és akkor majd újra jelentkezem ..

Gyilkos tó

2011-07-16T09:46:00.004+03:00

Gyergyói látogatásunk alkalmával jutottam fel - végre - újra a Gyilkos tóhoz. Régen volt hogy utoljára tiszteletem tettem e fennséges tájon, és persze most is csak rövid kis időt szánhattam magamnak újra felfedezni a környéket. Természetesen erre nem egy nyári vasárnap délután az ideális időpont. Az egyre nagyobb számban látható turistacsoportok, és a bővülő bóvliárusok hada birtokolja ilyenkor a tó partjait, és jólesően nyugtázom hogy a Szent Anna tónál sikerült kordába tartani az ilyen mérvű rontásokat. No de visszatérve a helyszínre ... fotógépemmel nyakamba indulunk el megkerülni a tavat. Igencsak nehéz egy nyugodt zúgot találni ahol nem kell minduntalan embereket kerülgetni. Hangosan adják tudtára a világnak hogy ők itt vannak, de lassan eltompul a zsivaj amint a tó vadabb felső végéhez közeledünk. Szerencsére a hegyoldalba felkapaszkodó ösvény már elég hogy kiszűrje az idelátogatók nagyrészét.

Azt hiszem mondanom sem kell hogy fotózni sem éppen ideális a kora délután. Sajnos a víztükröt borzoló enyhe fuvallat sem segít - elveszítem az annyira áhított tükröződéseket. Örömmel látom hogy amint befordulunk a keskeny felső szorosba, a tó felszíne sima, így innentől már a fotózás a főcél. Igyekszem kihozni valami jellegzetes hangulatot ... és mint eddig is minden alkalommal, megígérem magamnak hogy egy hajnalon jövök fel ide újra, amikor van mozdulatlan vízfelszin, reggeli ködös-párás hangulatok, és rajtam kivül egy árva lélek sem. Az egyre bővülő épületeket sajnos nem lehet már elkerülni, de azért még maradt olyan sarka a tónak ahol ez a dolog már nem zavar.

No, "sok beszéd szegénység"- mondja a székely, és én ilyen szempontból egyre székelyebb vagyok. Inkább hagyom a fotókat hogy helyettem meséljenek ...

... háttérben a Kis Cohárd tömbje ...

Erdélyi harangláb


Borsos varjúháj

A Békás szoros hatalmas sziklafalait sem hagyhattam ki, de itt is nehéz nyugodalmas helyet találni. No meg újra eszembe juttatja hogy sok-sok éve készülök már a Kis-Békás szorost végigjárni, és mind a mai napig tartozok magamnak egy olyan körúttal amely a szoros fölötti sziklafalak tetején vezet át. Beleértve ebbe az Oltárkő tömbjét is !!

--- a szoros felső bejárata ...

.. és az összetéveszthetetlen Oltárkő -

... őket meg ki nem hagyhattam a sorozatból ... :)

Vadlesen ...

2011-07-03T17:02:00.005+03:00

Hát, nem is tudom, egyszerűen úgy érzem hogy nagyon lemaradtam a blog dolgaival, így "hűbeleBalázs" módra nekiláttam feltölteni. Igaz, nem sok anyag gyűlt ez idő alatt .. de bár ami van azt bemutatom.

Nos: a hónap eleje egy egész érdekes projekt részeként zajlott. A helyzet az hogy a National Geographic úgy döntött hogy készít egy dokumentumfilmet a Kárpátok vadvilágáról, és segítségnek a TWP-t (Transylvanian Wildlife Project) szervezetet kérte fel. És a TWP, pontosabban ennek alapítója - Paul White - kért meg többek közt engem hogy esetleg beszállnék-e a balhéba. Természetesen azonnal elfogadtam, hiszen a National Geographic kiadványok nagy rajongója és tisztelője lévén ezt szinte kötelességemnek érzem. Az lett a vége hogy június elején megérkezett a "felderítőcsapat", igazából egy besegítő fotós az Egyesült Királyságból (Victoria Hillman) és Paul, azzal a tervezettel miszerint 2 hét alatt feltérképezzük a környék erdeit, nagyvadak és egyébb élőlények után kutatva. G. Laci erdőjáró barátom gyakorlatilag ki sem jött az erdőből e két hét alatt, B. Boti meg jómagam meg igyekeztünk résztvenni ahogy szűkös időnk engedte. Terv szerint a medve a projekt legfontosabb eleme, mellékágon meg sok másegyébb is. Hogy mi lett a végeredmény ? Gyakorlatilag mindent találtunk, de medvét azt nem ... nyomokat igen ... de mukihoz nem volt szerencsénk. Vagy nem tudtuk hol kell keresni .. No de fotók azért készültek .. ezeket legalább megmutatom, válogatva nemcsak a saját, de a csapat tagjainak fotóiból is:

Az erdő hangulata minden alkalommal más volt ..

Victoria Hillman fotója

Gál Laci fotója

Paul White fotója

Elkapott holdfogyatkozás (Victoria Hillman fotója)

Laci ellenfényben ...

Gál Laci fotója


bj: Victoria, Laci, Paul (és jómagam a kakasülőn)

Ja, és mielőtt megfeledkeznék róla ... hogy miket is lehet találni erdeinkbe, gyanútlanul sétálgatva ...

Királykő - sziklaösvény

2011-04-06T18:56:00.008+03:00

Az ötlet hogy a lehető legjobban megközelítsük a hegy alját mindenkinek tetszett. Szívesen emlékszem vissza azokra a túrákra amikor órákat gyalogoltunk hogy elérjük a hegy lábát, de ma már jobban be kell osztani az időt, meg az energiát is. Nemcsak mi lettünk ilyenek, ilyen ez az egész világ körülöttünk. Egyszóval, ha lehetne, még az erdő közti gyaloglást is megspórolnánk - mondjuk egy jó bicajjal – de ezúttal kötelességtudóan felgyalogoltunk a Királykő északnyugati csücskében keresendő, hatalmas mészkőfalak közé ékelődött szakadékvölgy-be (Padina Inchisa - RO).

Igazából a Bucegi hegységbe indultunk, de az útközbe megváltoztatott haditerv alapján Brassóban egyszerűen másik irányba kanyarodtunk .. rugalmas hozzáállás a háromfős csapat részéről (M. Előd - Sepsiszentgyörgyről, G. Laci és jómagam - Kézdivásárhelyről)

Tavaszi sáfrányok

(G. Laci fotója)

Az alsó, napsütötte tisztások tavaszi virágai rabolnak el csak kis időt pár fotó erejéig ... jó tempóban érjük el a szakadékvölgy bejáratát. Meglepően kevés a hó az amúgy árnyékos völgyben, ami viszont megmaradt az betonkemény. G. Laci mászóvasak nélkül is halad rajta a lavinanyomok után kialakult hóbuckákat kihasználva, de azért a vasakkal mégiscsak kényelmesebb a meredek hólejtő leküzdése. Rövid idő alatt elérjük a völgyet megszakító sziklás fal - úgynevezett „szöktető” – alját. Az korábbi téli túrákról ismert viszonyoknak nyoma sincs, az eddig sem túl könnyű szakasz ezúttal nagyrészt hómentes, kitett sziklamászást igényel. Előd és én bőszen indulunk neki a kihívásnak, majd a felső szakaszból kivezető részen mindketten beragadunk. Igencsak rizikós biztosítás nélkül az a pár mozdulat amit most már szükségszerűen be kell vállalnunk. Végülis G. Laci ment ki szorult helyzetünkből, miután sikerül átjutnia a kérdéses szakaszon – leengedi a biztonságot jelentő kötelet, egymásután biztosítva balesetmentes átjutásunkat.

A szakadékvölgy bejáratánál látható "amfiteátrum"

M. Előd és jómagam az alsó szakaszon

G. Laci a lavina nyomaiban kialakult jégkupacokon

"A bajbajutottak balladája" - G. Laci vontat ki a kényes helyzetből

Elgondolkodtató ... hogy milyen pszichikai segítséget jelent a kötélbiztosítás, hiszen gyakorlatilag ugyanúgy elvégzi a mászó azt a bizonyos mozdulatsort, de a kötél nélkül legyőzhetetlen szakasz hirtelen egyszerű rutinfeladattá minősül. Fel is merült a téma olyan hegymászáshoz fűződő kérdésekről miszerint mennyire jó az ha egy mászó annyira erős pszichikai jellem hogy biztosítás nélkül is ugyanúgy leküzd egy nehéz szakaszt mint kötélbiztosítással. Természetesen mindenkinek megvan az a bizonyos nehézségi szint amit gond nélkül bevállal szabadmászásban is. Jómagam is csodálattal nézem azokat akik akár extrém nagyfalakat is másznak minden biztosítás nélkül, de hol van az a határ amit mégiscsak érdemes betartani ? A modern sziklamászás mára már nagyon kitolta a sportág határait, olyan teljesítmények számítanak normálisnak, amit pár évtizeddel ezelőtt még lehetetlennek tartottak. Elengedhetetlenül fontos hogy mindenki tudja hogy hol van az a határ amit még bevállal, és ahol még biztonságosan mozog, és mikor van az ahol már segédeszközök nélkül nem hajlandó kockáztatni. Fejlődés az ha a hegymászó mindig igyekszik kitolni saját határait, de a hegy hamar megtorolja a hibákat. Nehéz téma ...

A felső szakaszok ... (G. Laci fotója)

... (G. Laci fotója)...

Tehát miután kijutottunk a kutyaszorítóból és az andrenalinszint visszatért a normálisra, a kifagyott, firnes hólejtőn lazán lépegettünk felfele. Én úgy emlékeztem hogy innen már nincsen különösebb akadály a főgerincig, de bizony rövidesen újabbak állták utunkat. Én kimásztam egy jobboldali gerincre, amely végül annyira eltérített a társaim követte vonaltól, hogy csak a főgerinc alatti törpefenyvesbe találkoztunk újra. Itt kezdődött egy újabb típusa az elemek elleni harcnak. A fenyők közti lazább hó tartása gyenge, minduntalan térdig, vagy akár derékig süllyedve a hóba araszoltunk előre, néha visszafojtva egy-egy vaskos, magyaros káromkodást. A főgerincre érve hálásan dőltünk le a már kiolvadt, szárazabb, füves lejtőre ebédelni.

Kilátás a Torony csúcsról

A "Hotarelor" völgy felső szakasza

A gerincen igen hamar végigrohantunk, majd a Torony csúcsról a hirtelen baloldalra lezuhanó „Hotarelor” völgyön kezdtük meg az ereszkedést. A hó a felső részeken mély és olvadt volt, lennt meg betonkemény, kavicsos törmelékes. Gyakorlatilag lebotladoztunk a kellemetlen terepen, és terv szerint pontosan az autónál bukkantunk ki az ritkás erdőből. Még csak kora délután volt, igazán rövid idő alatt teljesítettünk. Volt idő hazaindulás előtt kidőlni az széles, útmenti réten ... csodálva az Bucegi innen látható fenséges, havas szikláit.

Március a Királykő hegységben

2011-03-20T22:24:00.012+02:00

A magashegyek lavinaveszélyes előrejelzései ellenére igencsak szükségét éreztük hogy újra "kiszabaduljunk". A nyilvánvalóan veszélyesebb hóviszonyok miatt esett választásunk a Királykő hegységre, hiszen itt már jó eséllyel elmúltak az olvadás okozta hófolyások. Az utóbbi napokban végig sütött a nap ... ez bizonyára jót tett a felső hórétegeknek és remélhetően kifagyott, firnes jégfolyosók várnak. Meg hát a napsütéstől csillogó hegycsúcsok vonzó varázsának sem lehet egykönnyen ellenállni ... és mi természetesen engedtük elcsábítani magunkat.
Utolsó pillanatra teljesedett ki a csapat .. M. Laci és Cs. Enikő mellett a sepsiszentgyörgyi M. Előd és barátnője Gabriella - csatlakoztak.
A korai indulás ellenére igencsak későn értünk a hegy alá, a logisztikai bravúr (egy-egy autót hagytunk a hegység keleti és nyugati oldalán) időigényesnek bizonyult.
Gond nélkül meneteltünk fel a kevesek által ismert Orlowski forráshoz, majd a sziklás övezetbe érve, az ismertebb sziklaösvényt kikerülve választjuk a meredek és törmelékes vályúban való megközelítést a menedékhelyig. Kissé izgalmasabb . .de kétségkivül látványos variáns. Főként hogy a lenti villáktól mellénk szegődött két kutya meglát pár zergét a fejünk feletti gerincen, majd hangos ugatással veszi üldözőbe őket. Ettől aztán a pánikba esett zergecsapat bőségesen szórja a köveket a nyakunkba, kényszerítve a társaságot hogy már itt feltegye a későbbre tartogatott sisakokat.

Háttérben a Iezer-Papusa hegy hófödte csúcsai

No de innen már simán jutunk fel a Reménység-nek nevezett menedékig. Itt gyorsan könnyítünk a hátizsákok súlyán, a kajás készletünk rovására, no meg most már beöltöztünk "hegymászóknak" is. Beülők, kötelek, jégcsákányok, és egyébb eszközökkel ékesen vágunk neki a rövid harántolásnak a Calinet-vályú felé. A Királykő hegy nyugati falát megtörő meredek vályúk egyike ez, amelyben ebben az időszakban még bő hótakaró fedi a sziklás párkányokat, összefüggő havas-jeges teknőt biztosítva az alpesi mászásokat kedvelőknek.
A meredek falat amelyen bele kell ereszkedni a sziklaszorosba többé-kevésbé jól biztosított vasfokok, láncok teszik járhatóvá. Ezek hiányában csak köteleken lehetne leereszkedni.

A szakadékvölgy középső szakaszain

A völgy alsó szakaszain nem sok jót ígér a vastag és még eléggé instabil hóréteg, de feljebb mászva egyre jobbak a körülmények. Kisebb sziklás akadályok teszik változatossá a hófolyosót. A nap nem süt be a meredek falak övezte szakadékvölgybe, de a felső részeken, a kiszélesedett katlanba már teljes energiájával olvasztja a fagyott hóréteget. Tartottunk attól hogy az esetleg megolvadt felső hórétegek lecsúszhatnak még, de a nagyon rövid idő alatt leküzdött árnyékos szakaszokból kiérve igencsak kemény hó fogad. Pontosan ilyenre vártunk, csakhogy éppen fordítva képzeltük. Mármint hogy ez lessz az alsó szakaszok jellemzője, fent a főgerinc alatti napsütötte részeken meg vízes, latyakos mély hó vár.

Előd és Gabriella már a napsütötte részeket élvezi ...

Annyira tetszik mindenkinek hogy nem is sietünk ki a főgerincre, elszórakozunk a kemény, jeges meredélyen. A nap sugarait visszaverő "aréna" ideális hely egy kis napfürdőre - no nem fürdőcucis barnulásra gondolok, hanem csak úgy a nap felé fordulva engedtünk a melengető sugaraknak.

Laci jóvoltából és is szerepelek egy fotón .. muszály ide betenni :)

Visszapillantva a völgybe amelyen felmásztunk ...

A gerincre kiérve újabb adag energiapótlás, majd végigsétáltunk a gerincen a Hegyes (Ascutit-RO)-csúcsig. Zergecsoportok késztetnek minduntalan megállásra ...

A főgerinc északi irányba ..

Társaim elszóródva a gerinc mentén ...

A Hegyes csúcs és a csúcs alatti menedék

Zergék a főgerinc alatti sziklákon

A nevének ellentmondó Hegyes-csúcsról indul lefele a keleti oldalon a jól ismert útvonal, ahol lejutni szándékoztunk az autóig. A hó már csak foltokban maradt a napsütötte oldalon, és csak a völgyek alján összegyült tömeg tudott ellenállni az olvadásnak. Ezeket kihasználva váltottunk gyors ereszkedésre - értsd ezen a hegymászó azon kifinomult tehnikáját, miszerint beleülve a vályú közepébe igencsak gyors tempóban szánkázik le a hegyoldalon - csak tapasztaltaknak :)
Az alpinzónát így magunk mögött hagyva veszünk egy újabb pihentető napfürdőt a fenyvesek közti tisztások egyikén, majd hamarosan elérjük a keleti oldal bázisát, a Curmatura menedékházat.

Innen már kevésbé élvezetes az ereszkedés, az olvadt, latyakos hóval borított meredek ösvényen nem könnyű egyensúlyban maradni. Őszintén örültem amikor elértük a hegy lábánál hagyott autót.
De ezzel nem ért véget a nap, hiszen a hegység másik oldalán hagyott autóért kellett menni ... ez a Laci és az Előd feladata volt. Addig én a túra női résztvevőivel várakozva teázgattam egy Zernyesti bár füstös alagsorában. Talán mégis ránk hárult a nehezebb feladat ... hmm ....

Csavargás a Nagykőhavason

2011-02-05T14:46:00.008+02:00

Egy ideig többször voltam a Nagykőhavason, és megfogadtam, legalább 1 évig nem megyek arra. Pedig igazából egy hegyet nem lehet megunni, mégis annyira telítődtem hogy muszály volt szünetet tartanom ... no nem a hegyividéki túrákra gondoltam, csakis a Nagykőhavasra. Ez ilyen .. néha vagyok így . .tudod .. olyan mint amikor minden reggel ugyanazon az utcán méssz végig a munkahelyed felé, és egyszer már muszály kerülőt tenned ha elkésel is.
És múlt hétvégén kihasználva a már napok óta tartó felhőtlen időt, M. Andris és jómagam kettesben indultunk el ... gondolkodtunk hogy hová is. . aztán beugrott hogy én nagyon régen jártam már a Nagykőhavason. Leellenőríztem .. több mint 2 éve .. szóval ha én valamit elhatározok, akkor ...
Nos .. végülis kis logisztikai problémák után végül elég késői órában startolunk a Malomdombok-tól induló ösvényen. A kitűzött útvonal a szokásos. A Hétlétra vízeséseket érintve a menedékházig, onnan a csúcs, majd vissza a kényelmes Családi úton. Felfele a "létrákon" elég kevés a jég, nem volt gond feljutni rajtuk. Az árnyékos völgy csikorgató hidegéből kiérve a menedékházhoz, a tűző napsütés sem hozta a várt felmelegedést. A "napnak foga volt" ahogy mondani szokás .. a szél meg elrontotta azt a kevéske melegséget is amit kaphattunk volna. A házban viszont meleg és a házigazdák kedves fogadtatása várt ... hamar visszalehelve belénk a lelkesedést. Felsétáltunk a csúcsra .. 1843 méter .. tiszta idő, és annak ellenére hogy magára valamit is adó fotós ilyenkor elő sem veszi a gépet, mi szisztematikusan végigfotóztuk a környéket. Itthon végignézve a képeket tényleg nem estem hasra az eredménytől, de üsse kő megosztok veletek pár darabot .. csak a legjobbakat hogy higyjétek azt hogy jó fotós vagyok :D

A Hétlétra Vízesés előtti sziklafal képződményei

A létrák egyike .. honnan indul? hová tart? érdemes végigmenni rajtuk

ez is onnan ... a kanyon legszűkebb része ...

A menedékház .. a régi és az új ...

A csúcs felé tartva érdemes néha visszapillantani ...

Brassó városa ..

a csúcs alatti hópárkányok, háttérben a Csukás hegység látszik ..

másik irányba fordulva: előtérben a Keresztényhavas déli lába
háttérben a Királykő hegység, balra hátul a Iezer-Papusa, jobbra hátul a Fogarasi havasok

... majd Andris után kullogva lefele ...

Szárazvölgy - Bucegi évadnyító

2011-01-18T20:47:00.009+02:00

Valahogyan egyszerre jutott eszébe a társaságnak hogy már ideje lenne egy ún. "kétjégcsákányos" próbának. Elképzeléseink egybeestek a meteorológusok jó időre vonatkozó jóslataival is. Sokat nem is gondolkodtunk, este döntés, másnap meg a túlságosan is enyhe hajnalban már ott is álltunk az ösvényen. A Busteni sípálya teljhatalmu urai még a város kutyafalkái voltak, kísérőket is küldtek velünk egészen a célpontul kitűzött völgy bejáratáig. Majd miután biztos volt hogy nem fogunk tovább zavarni, otthagytak. Hogy mi is a célpont ? Hirtelen jött ötlet alapján döntöttünk a Caraiman Szárazvölgyeként ismert mély vályúra. A Brassó - Bukarest útról (Busteni-ből leginkább) látható a második világháború hősei emlékére állított hatalmas (33 méter a talapzattal együtt) kereszt. Ez alatt húzódik ez a szakadékvölgy, a keleti falon, kissé elfordulva déli irányba, örök árnyékra kárhozatva. A nap nem süt bele, nyáron nyirkos és hűvös, télen többnyire kevés hóval és jéggel megáldva. Kellemetlen meglepetésként könyvelhettük el a tényt hogy a Szárazvölgy aljában valóban csak akkora friss hóréteg van hogy megnehezítse a kényelmes mászást, no meg eltakarja azokat az esetleges üregeket amelyekbe bele lehet csúszni. Viszont innen átstartolni egy másik völgy bejáratáig túl nagy időveszteség lett volna, így vállalva az előttünk álló körülményeket kétségektől furdalva nekiindultunk. Mindannyiunknak első téli próbája volt ebben a szakadékvölgyben, és hát nekem innen vannak a nyári mászásokból maradt kellemetlen élményeim is. A Caraiman tömb Szárazvölgyének nevezett vályú azért nyáron sem éppen kényelmes sétatúra, és a felső szakaszokból kivezető kéményekbe már egyszer megszorultam. Egyszóval enyhe szorongással gondolva az előttünk álló feladatra rugaszkodunk az első sziklás szakasznak. Sorra másszuk át az első kisebb-nagyobb akadályokat, amelyeket máskora begyűlt hóréteg teljesen takarni szokott. A völgy fölött tornyosuló falakról valóban nincs ahogy annyi hó összegyűljön, és a felsőbb szakaszokon is csak a szél által behordott hóréteg segíthet.

Középrészen kissé kiszélesedik az addigi szűk kanyon, és itt mondhatni ideálisak a hóviszonyok. Általában 45-50 fokos a hólejtő, majd helyenként akár 70 fokos, jeges szakaszokkal tarkított meredek részek váltogatják egymást. Igazán jól használható a téli hegymászó szerszámok teljes arzenálja.

Egy jégcsapokkal tarkított sziklatömb aljában kerül egy akkora kényelmes állás ahol gyorsan pótolhatjuk energiaigényünket. Itt már megszakad a tulajdonképpeni völgy főága, innen több ágra szakadva, meredek kéményeken vezet ki a platóra. A baloldalon kifutó Halott vályúra (Valcelul Mortului) esik a választásunk, itt folyamatosabb, havas folyosóra számíthatunk. Lenntről nézve a többi lehetőség ilyesztőbbnek tűnt, a kéményekben túl kevés a hó ahhoz hogy kiegyenlítse valamelyest a hatalmas, sziklás "szöktetőket". És mivel az én kellemetlen élményeim is ezekből a kéményekből kísértenek, határozottan az előző variáns mellett döntünk.

... a felső szakaszokon ... G. Laci fotói

Nem bánjuk meg döntésünket, mászásunkat csak 1-2 kisebb sziklás szakasz zavarja, kényelmesen jutunk ki a felső párkányra. Közel 8 órás mászás állt mögöttünk, és nem mondhatni hogy túl sokat pihentünk volna. Kiaknázva a panorámát és a kényelmes terepet, végre kifotózhatom magam.

... a felső párkány ...

... előtérben a Baiului kopár háta, messze hátul a Csukás hegység látható ...

... háttérben a Keresztényhavas és a Nagykőhavas ...

... alattunk meg Busteni városa ...

Innen már kopár, füves, hómentes oldalon emelkedünk a hősök keresztjéig, ahol a szélárnyékot kihasználva csillapítjuk éhségünket, szomjúságunkat. És persze fotózunk ..

a csapat bj: M. Laci, Enikő, jómagam, és G. Laci

A platón a csípős szél ellenére sem tudunk lemondani egy újabb fotózásról, a naplemente sárgás-vörös fényeiben fürdőzve csodáljuk a természet, a hegyvidék vad szépségét.

... a hősök keresztje ...

Enikő és M.Laci már eltűntek a Fehér völgy felső szakaszán (ereszkedésre használt útvonal). Nehéz szívvel pakolom be a fotógépet ... a minden pillanatban változó fények játéka minduntalan visszacsalogat. De ha a nap eltűnik a horizont mögött hirtelen szakad ránk a sötétség a keleti oldalban, és sietni kell hogy a szürkület utolsó fényeit kihasználva ereszkedjünk le a meredek részeken. A Fehér völgy széles, fűves oldalaiból bőven csúszik hó, összehasonlíthatatlanul több van mint a felfele vezető útunkon. A nyáron látható hatalmas sziklatömböknek, sziklás meredélyeknek nyoma sincs ... összefüggő hómezőn egyensúlyozgatva ereszkedünk. Majd a felső rész jegesebb, "firnesebb" szakaszait felváltja a lankásabb, kényelmes lépéseket biztosító részek nyugalma. Mire teljes sötét ereszkedik a tájra elérjük a völgy alját. Fejlámpákkal ereszkedünk tovább, és csak rövid szünetet tartunk egy fotósorozat kedvéért, az alattunk fényárban úszó Busteni városát megörökítve.

Az erdőben már semmi hó nem maradt. A sáros, ősztől ittmaradt falevelek közt, a lámpák fényeinek hatáskörére szűkűlt érzékeinket éberen tartva baktatunk.
Félórányival később érjük el az autót. Jólesik elnyúlni a hátsó ülésen és rábízni magunkat a sofőr ügyességére.

Égi jelenségek

2011-01-16T20:36:00.004+02:00

Napfogyatkozás ...
Régen is tömegeket mozgatott, igaz akkoriban babonás félelmükben fejvesztve menekültek a szokatlan sötétség miatt. Most is tömeket mozgat, de már kissé más a helyzet. Ennek a gyorsan változó világnak, és a változások után alkalmazkodó embernek már nem érdekes a jelenség, és ha netán lemarad az idén, pár év múlva majd elutazik a Fülöp-szigetekre hogy újra átélhesse.
Idén a média is késve jelentette be a jelenséget, és hát elmaradt a tömeghisztéria - meg a színes szemüvegek forgalmazó cégek profitja is :). 99-ben mi is felmásztunk a Fogarasok gerincére érte, idén meg csak az erkélyről lőttem pár szerencsés felvételt a szürke felhők mögött csak pillanatra mutatkozó csonka napkorongról.

És ennyi ... senkit nem áldoztak fel azért hogy az Isteneket kiengeszteljék, nem vesztek háborúk, nem volt világvége hangulat. Világunk mai szemléletéhez hűen ez a csoda is csak 3 percet tartott, aztán ment is mindenki dolgára, másnapra elfeledve az egészet ...

Új évkezdés - megkésett üdvözlet

2011-01-16T20:07:00.004+02:00

Helló .. és BUÉK
Régen nem töltöttem fotókat a blogra. Természetesen tudnám sorolni az okokat, de ha belegondolok mind csak mentegetőzésnek hangzana, így inkább mellőzöm ...
Tény az hogy én hamarabb el lettem havazva mint tájaink, és hát friss anyag hiányában ugyan mit tölthettem volna ?
Aztán az jöttek ünnepek, végre kiszabadultunk kissé ... beleszagolhattam mélyen a friss hegyi levegőbe, és feltöltődve tapostam a kijegesedett ösvényeket barátaimmal. Szilveszteri bulink másodnapján sétáltunk fel a Fogarasi havasok völgyén, de a mesés tájat csak pillanatokra engedte élvezni a komor, ködös természet. Mindig csak annyit ami erőt és lelkesedést adott a következő szakaszhoz.

És hát remélem idén lessz lehetőség, alkalom és elegendő energia bejárni hegyeink már ismert és még ismeretlen ösvényeit. Stresszben nyugalmat, fáradságban pihenést találni a hűs fenyvesekben, újra és újra feltöltődni a természetben -- ámen !

Az ősz utolsó lehelete ...

2010-11-11T21:39:00.008+02:00

Egyszóval nagyon érezni már a tél közeledtét. Az ősz felvillantotta maradék erejét, és utolsó meleg leheletével bátorított újabb kiruccanásokra, örömet okozva a fotósoknak, természetjáróknak, és a téli fűtésszámláktól rettegőknek egyaránt :D
Ilyen időben meg bűn lenne a hétvégi szabadidőt a négy fal között tölteni ... ráadásul utolsó két kiruccanásunk, a Fogarasi havasokra és a Királykő hegységre igencsak télies körülmények közt zajlott le ... az ősz csak az alacsony régióban volt fellelhető ..

És most mint a melegtől felébredt legyek kirajzottunk felfogni a nap melegét, és egy újabb adag D-vitamint. Az eredmény ? ... az hogy a D-vitamin készletünk újra rendben, és az a pár kép amit most megosztok veletek !! Íme ...

Előszöris volt egy rövid kiruccanás, hová is máshová mint a Szent Anna tóra, a Mohosba ..

.... ahonnan igen kellemes emlék tér vissza minduntalan ..
.... egy 100-400mm-es Canon objektiv képében ..

Majd visszatérve a valóságba, és a saját felszerelésemhez ... jártuk be közvetlen környékünket, a színeket, a feledhetetlent keresve.

Szent Anna tó kora őszi fotók - szöveg nélkül

2010-09-30T12:05:00.006+03:00

Remélem nem unjátok már a végeláthatatlan Szent Annás fotókat ... mert még biztosan lessz :D
Ezúttal egy délutáni séta eredményei, fotós szempontból egyáltalán nem kedvező fényekkel ... ez lett belőle.

Ismeritek a Szent Anna tó legendáját ? . .nos ez a fotó akár azt is elmesélheti

Ellenfényben amúgy sem hálás dolog fotózni ... ezúttal még a párás levegő is ..

Két nap, két évszak – Fogarasi havasok

2010-09-21T19:58:00.012+03:00

Igazából közel 4 nap, de hát a megközelítés, meg a táborhely elérése már magában felemészti az egész napot, így a Fogarasi havasokba szánt túratervekben mindig sok időt kell szánni erre. Egyetlen kivétel persze a transzfogarasi úton való megközelítés, de hát ugyebár a Fogaras nem csak a Balea környékéből áll. Sőt főként nem abból !! Vagyis ezúttal is az első napunk autózással telt, meg párórás nagyzsákos cipekedésből. Brassó után már látszott hogy az előző napon lehullott hó mennyisége nem is kevés, a szeptemberi havazás igencsak váratlanul tiport bele a tervekbe. Az időjárás csak megerősítette a havazás utáni szürke-hideg hangulatot .. de mi akkor is 7-en gyültünk össze erre a túrára. Persze elfogta a társaságot egy kis szorongás a teljesen fehérbe öltözött hegyek láttán, de ez nem az a társaság aki ennyi miatt hazarohan. És amint ilyenkor lenni szokott, célpontunkhoz közeledve egyre kellemesebb idő lett, már a nap is kisütött, a hangulat is emelkedőben volt. Végigrobogtunk a hegy alatti menedékhelyig, azon a 14 kilométeres úton amelyen hajdanán annyi alkalommal gyalogoltunk végig, és amely annyi emléket idézett. Az elszórt kis tanyák helyett villanegyedek állnak, de a 8-10 évvel ezelőtti diáktábor épületei már feledésbe merültek, a roskadozó épületeket visszakövetelte magának a természet. A kis eldugott mendékház is modernebb arcát mutatja, a hátizsákos, konyhára kevés pénz hozó turistákra, hegymászókra már nem az meleg fogadtatás vár. Az autókat parkolhatjuk elfogadható összeg ellenében a parkolóba. A többnaposra rakott zsákokat vállunkra véve indultunk el felfele, keresve a régebbről ismert jeleket, a különleges fákat és sziklaformákat. Felérve a Barcaciu gerincre, amelyen az azonos nevű menedékház is áll, gyors tempóban haladunk, hamarosan el is értük az erdők felső határát, kijutva a ház előtti tisztásra. Ott vár a gazda (Nea Petre), aki mint mindig, igazi hegyiember módjára várja és üdvözli a vendégeket. Persze már nem emlékszik rám, az akkor még hosszú hajjal, elnyűtt, másodkézből vásárolt hátizsákkal, tornanadrágban annyi alkalommal tiszteletét tevő fiatal fiura. Azóta túl sok idő telt el, és túl sokan megfordultak már .. mint mondja, újabban inkább csak a nyugati turisták mint hazánkfiai. De a fogadtatás a már jól ismert, kemény és meleg. Beszélgetünk, majd felhúzzuk a sátrakat. Az est megajándékoz egy gyönyörű naplementével is, fáradhatatlanul kattognak a fotósgépek, majd visszavonulunk. Hideg éjszaka volt ..

A Barcaciu menedékház

Lennt Nagyszeben fényei

Reggel tiszta idő fogad, csak odalennt az Olt völgyében fehérlik a pára. Reggelizés közben gyorsan változik a napi túraterv, majd határozottan indulunk a Scara csúcs irányába. Gyorsan megyünk át a csábító áfonyáson, de kárpótlásul a Scarisoara gerincről igazi alpesi hangulatu kilátás fogad. Természetesen a fotózás a fő tevékenység .. a nyugati Fogaras csúcsai fehéren emelkednek ki ... míg lennebb a zöld alpesi legelők svájci képeket idéznek.

Háttérben bj: a Garbova (2188m) a Boiu (2431m) és a Ciortea hármascsúcsa (2427m)

Elérve a hóhatárt lemondunk a Scara csúcs toronyiránti megmászásáról, megkerüljük a hegycsúcsot az északi oldalt átvágó jelzett ösvényen – helyenként 10-15 centi vastag hó – majd a csúcs alatti nyugati nyeregből mászunk fel. Éles szél zavarja a nyugodt nézelődést a csúcsról, gyors tempóban ereszkedünk, majd egy napsütötte és szélvédett déli oldalon állunk meg egy rövid pihenésre, falatozásra. Innen majd hosszan, a főgerincen fogunk átmenni a Serbota csúcsra. Útközben érintjük a Scara menedékhelyet, amely a gerinc alatt kevéssel, a déli oldalon probál ellenállni a szélnek, és az idő vasfogának. Az eredeti túraterv szerint itt kellett volna a bázist jelentő tábort felépíteni, de a friss havazások és a késői indulás miatt felrúgtuk ezt a lehetőséget. Hát itt már igazi magashegyi tábor lett volna, kimaradt volna a esti tábortűz hangulata ... de mindennek megvan a saját előnye és hátránya.

A téli mászások a szemközti gerincen vezetnek fel, majd onnan jobbra a Scara (2306m) csúcsra

Az Avrig tó látszik

A Scara menedékhely (2261m)

Szikrázó napsütésben ballagunk a gerincen, meg-megállva egy rövid fotózásra. Egyre közelebb kerül a Serbota, Negoiu zóna vad sziklavilága. Felérve a Serbota csúcsra beláthatunk a Custura Saratii nevű gerincszakaszra, amely meredeken szakad le a csúcsról, és mindvégig kitett sziklaösvényen vezet át a Negoiu csúcs alá.

Visszanézve a gerincről a Boiu és a Ciortea csúcsokra

Háttérben jobboldalon jb. a Caltun-Lespezi (2517m) és a Negoiu (2535m) csúcsok előttük a lapos nyeregből felfele látszik a Serbota 2327 m magas csúcsa

Messze lennt a Vidraru gyűjtőtó

A Custura Saratii gerincszakasz .. jómagam látszom a gerinc tetején (Zsófi fotója)

Ilyen friss hóval tarkítva igazi kihivás lett volna ez a sziklagerinc, végül az időhiány és a várható tehnikai nehézségek miatt lemondtuk ezt a variánst, és a kevésbé kitett Serbota gerincen ereszkedtünk le, az egyre vízesebb hóval borított ösvényen. Magunk mögött hagyva a lucskos részeket jutunk le a Negoiu menedékházhoz, majd innen az erdőszint határán vezető hosszú ösvényen jutottunk vissza a Barcaciu házhoz. Összesen 11 órás túrát tudtunk magunk mögött, mindvégig gyönyörű időben, szép és látványos panorámával, és rengeteg fotótémával fűszerezve. Az esti tábortűz melege feledtette az egyre hűvösebb éjszakát .. már igencsak későn járt amire hálózsákunkba burkolózva aludni tértünk.

Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)

Harmadnapunk reggelén még kecsegtetett az idő hogy talán mégis napsütés lessz, de a meteorológusok előrejelzéseit megerősítette a tapasztalataiból kiinduló házigazdánk is, így borús és szürke időre felkészülve indultunk mai túránkra. A célpont az Avrig tó és környéke. Meglepetésünkre, az éjszaka felmelegedett levegő miatt elolvadt a hó nagy része ... a tegnapi téli túránk mára szabályos őszi túrára változott. A széles glaciális völgyön felfele haladva hideg és erős szél fújt, de a tó alatti meredek lejtők már takarásban voltak. Persze hogy így már nem lehetett ellenállni a hatalmasra nőtt áfonyáknak ..

Bj: a Scara (2306m) és Garbova (2188m) csúcsok

A tónál rövid kajaszünet után hosszú fotósszünetet tartottunk ... külön figyelmet szentelve a tájnak, a virágoknak, a túratársaknak egyaránt.

Résztvevők bj: N. Zsófi, M. Andris, B. Imre, Sz. Kriszta, G. Laci, B. Boti, és alsó sorban jómagam

Visszafele a Ciortea csúcsok és a Garbova csúcs közötti nyeregben jutottunk ki, egy látványos, részben kitett ösvényen át. Felmásztunk az igazi csúcsélménnyel szolgáló, hegyes Garbova csúcsra is .. majd a már ismert Scara alatti traverzen ereszkedtünk vissza a menedékház fölötti gerincre.

Az Avrig tó és az alatta fekvő hatalmas glaciális völgy

A magasabb csúcsokat már mind vastag felhők takarták, rövid fotózás után ereszkedtünk le a erdőhatár közvetlen közelében található kiterjedt áfonyásba. Mindenki kedvére teletömhette magát áfonyával, vagy málnával. Annyi időt töltöttünk ezen a részen, hogy leérkezve a menedékházhoz gazdánk első kérdése az volt hogy valami problémánk volt ? – hiszen régóta figyeli hogy odafenn egy helyben álldogálunk ..... a második meg az hogy akkor legalább hagytunk neki is egy kevés áfonyát ? A hétvégére érkezett vendégek is mosolyogva nézték az áfonyától lilára színeződött szájú társaságot :D

Bár kissé hangos, de kellemes estét töltöttünk ...

Utolsó napunk reggelén csak a sátrakat elért első napsugarakra keltünk, igazán komótos reggelizés és pakolás után bucsúztunk el házigazdánktól. Ezúttal mihamarabbi viszontlátást ígértünk ... reméljünk ezen ígéretünket be is fogjuk tartani majd. Érezhetően könyebb zsákjaink terhe alatt, a gravitáció kegyes segítségével, igencsak gyorsan érjük el a lennt állomásozó autókat. Átöltözés, végre a szabadulás a nehéz bakancsoktól (egyedül én voltam kevésbé inspirált, és otthon hagytam a szandálokat) ... és indulás haza. Útközben megállunk a Fogarasi várnál, és pótólva multkori mulasztásomat ezúttal alaposabban bejártam udvarait.

Királykő főgerinc - fülétől farkáig

2010-09-18T19:12:00.007+03:00

Ugyancsak hagyományosnak számít hogy évente legalább egyszer elkisérem Sz. Árpit valamelyik hazai hegységre. Ezúttal határozottan a Királykő hegyre voksoltak barátaival, és gyanús hogy nemigen gondolták mi vár rájuk. Végül azt hiszem szebb volt és nehezebb mint amire számítottak, és nem cserélnék el semmi másra e háromnapos túra élményeit. Természetesen ugyanilyen élmény volt számomra is, talán csak annyi különbséggel hogy én tudtam már hogy milyen is a Királykő gerincén végigmászni. Csodálatos napokat töltöttünk el e zöld-fehér világban, izzadtunk és szuszogtunk a zsákok alatt, de jól szórakoztunk.

A Diana menedékhelyet érintve másztunk fel a főgerincre, már régen jártam ezen az útvonalon, örömmel fedeztem fel újra a régi helyeket, örömmel idéztem fel újra régi emlékeket. És örömmel dobtam le hátamról a súlyos zsákot amint elértük a főgerinc vonalát. Lévén hogy a Királykő igencsak fukar ha forrásokról esik szó, mindannyian sok vizet cipeltünk, az egyébb, elkerülhetetlenül fontos felszerelés mellett. Buzgón biztattam a fiukat, hogy ha teljes gerincturát akarnak akkor bizony el kell menniük a gerinc legelejét jelentő Torony csúcsig, majd vissza ide, hiszen ahol feljöttünk az kb. félórával a Torony csúcs után vezet fel a gerincre. Egy szó mint száz a fiuk el is mentek .. én meg maradtam őrnek a csomagok mellett, nem azért mert eltűnhettek volna, hanem mert ... no ... mit is magyarázkodom ... nem volt kedvem és kész :). Viszont fotóztam rendületlenül ... a hegy déli lába alatt elvonuló vihar is segített témát találni ...

Aztán komótosan ballagtunk el a Hegyes csúcson található menedékhelyig. Már teljesen körbevettek a felhők, hideg éjszaka várt ránk. Még másnap reggel sem adta könnyen magát a hegy, csak néha engedett kilátást a tűhegyes gerincről, csak néha láthattuk a sokszáz méterrel alattunk kibontakozó tájat.

Királykő szegfű (Dianthus callizonus) - endemikus

Így értük el a legmagasabb pontot, a Pásztor csúcsot (2238m). Nem töltöttünk hosszú időt, a kötelező fotók után indultunk is a Déli gerincre (így nevezik a főcsúcs utáni gerincszakaszt). Az időjárás lassan barátságosabbá válik, egyre távolabb látni. Visszapillantunk a letisztult gerincre ... nehezen hisszük el hogy azon már végigmásztunk.

A Pásztor csúcsról visszanézve az Északi gerincre

A Grind menedékhely ...

De már láthatjuk a főgerinc végét jelző táblát, és alatta fogunk éjszakázni a már ismert féllabda alakú menedékhelyek egyikében. Az itt felszerelt menedék már az erdőben van, rövid de meredek az ereszkedő, és hát egy békésen legelésző zerge miatt még várnunk is kellett. De végül kiderült hogy nem zavartatja magát a fák közül megjelenő társaság látán, egyszerűen elsétált vagy 10-15 métert, aztán a sűrű erdő biztonságából figyelve legelészett tovább. Persze azt már nem engedte hogy egy jó fotó készüljön róla.

Harmadnapon gyönyörű időre ébredtünk. Első dolgom .. na jó a második ... hogy felmászok a gerincre, és igyekszem kifogni a reggel első fényeit.

Ezen a napon leereszkedtünk a gerincről, és a nyugati falak alatt vonultunk vissza, az előző napon még fenntről látott hatalmas sziklafalak árnyékában. Baloldalunkon a Iezer-Papusa hegység figyelte minden lépésünket, óvatosan haladtunk el a fennséges sziklaszirtek előtt, a Stanciului barlang előtti hatalmas boltív előtt, majd a Nagy Kőfolyáson át vissza az erdőbe. A napokban annyira kvótára fogyasztott vízkészlet után igencsak megkönnyebbülés volt a bőséges forrás jéghideg vízéből inni.

Iezer-Papusa hegység

Stanciului barlang előtti boltív

Lassan ballagtunk le a parkolóban hagyott autókhoz ... senkinek nem volt kedve hazamenni ...

Egyeskő – Nagyhagymás túra

2010-09-10T18:31:00.005+03:00

Szabad szombatján mit csinál a magamfajta? Társat keres és felmászik valamelyik hegyre :D Igaz ezúttal M. Andris kezdeményezésére született a túra, és éppen jól jött nekem, magányos hétvégémet szépen kitöltötte. És Andris, szentgyörgyi lévén, még utánam is jött … igazán elkényeztetve érezhettem magam. Kézdivásárhelyről velünk tartanak G. Laci és barátnője Kriszta is.

A nem túl korai, reggeli órában parkolunk a balánbányai kis parkolóban, 2 autóval is, hiszen Paliék jöttek családostól, unatkozni nem fogunk :D

Az Egyeskő menedékház . .és az Egyeskő sziklája

Az omladozó, pár éve még szebb napokat is látott menedékházig csupán másfél óra alatt lehet feljutni, és ez sikerült is a kilátásra, panorámára szomjazó társaságnak. De persze mindez nem elég, hiszen ott van az Egyeskő tömbje, arra felmászva még szebb a kilátás, tágasabb a panoráma. Én már régebben nem voltam erre, és bár hallottam arról hogy fixkábeleket szereltek az Egyeskő tömbjére, mégis kissé meglepetéssel vettem tudomásul hogy mennyi energiát fektettek ebbe a műveletbe. Dicséretes, hiszen mindenki felmászott erre a sziklára, azt hiszem sokan olyanok is akik azt sem tudták mit is jelent oda felmászni, majd főleg leereszkedni róla. A kábelezéssel rengeteg potenciális balesetet megelőznek, bár hátulütője hogy ezentúl még többen fogják kipróbálni a meredek sziklaösvényt. No de minden gondolatot félretéve mi igazán jól szórakoztunk odafennt, és ha már a kábelek megkönyítették a feljutást, akkor dacból is felmásztam a többi toronyra :D.

Az Egyeskő menedékház a sziklaszirt tetejéről

A Nagyhagymás tömb sziklavilága

Messze háttérben a Csalhó zárja a látványt

Mire leérünk a menedékházhoz a gyerekek találtak maguknak egy kiskutyát is, így a Nagyhagymás csúcs felé már eggyel többen indultunk. Természetesen belefutottunk egy pásztorkutya falkába, akik közül ha mást nem is, de a kiskutyát ki kellett menteni. Méretéhez hűen, bátran ugatta a hatalmas kutyákat amíg ölben volt, majd kínosan vinnyogott ha azok túl közel merészkedtek .. he..he .. erről eszembe jutott bizonyos emberek viselkedése is :D

Én őszintén nem is emlékszem hogy nyáron egyáltalán voltam-e a Nagyhagymás csúcson (inkább téli turák színhelye volt), de ha igen, akkor régen lehetett, mert a jelzett ösvényt követve csak rémlett hogy az nem vezet fel a főcsúcsra. Így aztán orrunktól vezérelve belevágtunk a sűrűbe, és hát nem sokkal azután ott álltunk a hegység legmagasabb pontján, az 1792 méter magas Nagyhagymás csúcsán. Innen gyönyörű kilátás nyílik az Egyeskő irányába, amely mögött az Öcsém-tető magaslata látszik, háttérben meg a Csíki havasok északi gerincei. Északra terült el lábunk alatt a régi pásztorkutyás emlékeket idéző Fehér mező, majd a Fekete Hagymás tömbje, és hát innen alig ismertem fel a Gyilkos tó fölött őrködő Kis Cohárd tömbjét. Keleten a Csalhó sziklái uralják a tájat, alattunk terül el a Csíki medence északi csücske, és a Gyergyói medence …

.. a Fehér Mező ..

Háttérben az Öcsémtető, előtte az Egyeskő eltörpült sziklái

Hosszasan nézelődünk, és csak a hűvös szél tud mozgásra ösztökélni. Lefele a gerinc mentén haladunk, kiállunk az alant elterülő fenyvesek fölé magasodó sziklaszirtekre .. és fotózunk … és fotózunk.

Bábakalács (Carlina acaulis)

Apropó ... ezt láttam lefele az erdőben ..

valaki meg tudja mondani nekem miért van az erdő közepén megszámozva e pár szál fa ?

.. ki számozza ?

Az Ördögmalom sziklái

A menedékháznál kiderül hogy a társnak szegődött kiskutyának már van gazdája, a gyerekek nagy bánatára elengedtük őt egy másik túracsoporttal akik majd visszakisérik gazdájához. Mi még megtörjük a sima ereszkedést egy kitérővel a Vigyázókő sziklájára, ahonnan soha nem látott perspektivából fotózhatjuk az Egyeskő szikláját, és a fölöttünk magasodó Ördögmalom bérceit. Mint kiderül eléggé nagy a kitérő, és társainkat már csak Balánbányán érjük be.

Az Egyeskő tömbje kissé szokatlan oldalról ..

G. Laci fotója amint Andris és én nagy igyekezettel "lövöldözünk" :D

10 perces fotóséta - fogarasi várkastély

2010-08-16T15:01:00.005+03:00

A nagyszebeni Artmania fesztiválról hazafelé tartva látogattunk be a Fogarasi várkastélyhoz.

Persze a látogatási órákat lekéstük, így maradtunk egy 10 perces várfal körüli sétával.
Ezen 10 perc alatt készült fotókból álljon itt pár példány :

Újabb fotótúra a Szent Anna tónál

2010-08-04T15:25:00.010+03:00

Nem szaporítom a szót .. ezúttal is inkább a fotózáson volt a lényeg .. elkapni a pillanatot, a táj azon hangulatait amelyek csak ott és akkor voltak és amelyekért érdemes korán kelni ...
És mivel az első fények a Mohos lápon törnek be a lassan ébredező természetbe .. innen mutatom a sorozat első darabjait is ...

Némely perspektíva már ismerős lehet az előző sorozatokból, de minden természetjáró tudja hogy ugyanazon hely soha nem mutatja kétszer ugyanazt az arcát ... mindig más színekkel, mindig más hangulatokkal találkozhatunk ...

Majd még probálunk pár képet amikor már erősebb a napfény ... elősétálunk a hivatalos bejárat után látható tavacskához ... és probáljuk elkapni az eltűnő pára utolsó foszlányait, az alacsony fenyők közt laposan érkező napfény játékát.

Ezek után átsétálunk a Szent Anna tóhoz. A mély kráterben több ideig megmarad a hajnali pára, a napsugarak is későn érik el a gőzölgő vízfelszínt ... körülöttünk csend honol, egymáshoz is csak halkan szólunk, vagy egyáltalán nem ...

Olivér látható amint ellenfényben álldogálva nézi vissza a fotózott képeket ..

Ezúttal is Olivér volt koránkelő társam, sőt igazából az egész túra az ő kezdeményezésére szerveződött. Elszántan mászott bele a láp süppedő moháiba, nem zavarták a hideg víztől fagyott lábai sem, sőt itt a tónál is ő volt az aki szó nélkül bemászott a vízbe is egy jó fotó kedvéért.

És végül, persze Olivér jóvoltából készült végre rólam is pár fotó, aminek annyira örültem hogy nem is tudtam ellenállni a kisértésnek ... és egyet beraktam :D

Halihóóó ..

Fogarasi havasok - fotótúra

2010-07-29T10:04:00.010+03:00

L. Olivér hazalátogatásai alkalmával már hagyományossá vált egy magashegyi fotóstúra szervezése.Ő is egyre szenvedélyesebben hódol a fotózásnak, és én osztva lelkesedését szívesen kísérem el hazai fotóstúrákra. Ezúttal a Fogarasi havasokra esett választásunk, annál is inkább mert ez még mindig belefért egyetlen napos kiruccanásba. Szóval a transzfogarasi átjáróra hajtunk fel, legmagasabb pontja már 2050 méteres magasságban vágja át a hegygerincet, innen könnyedén fel lehet jutni a főgerincre. Útitársunk B. Laci is, háromhetes kislányának születése óta ez jelenti a “kiszabadulást” az éj-nappalok egybemosodó fáradtságából.

A Balea-tó még természetesen árnyékban van, a fotózást inkább a a visszaútra halasztjuk. Azonnal elindulunk a főgerincre. A nyeregre kimászva előkerülnek a fotógépek, és innen már le sem tesszük, egésznapos munkára ítélve őket. Elsőre a Kecske-tó kerül kereszttűzbe …

Célunk feljutni a V. lui Buteanu csúcsára … és közben lefotózni mindent ami szemünk elé kerül. Gyönyörű az idő, és bár párával telített a levegő, amolyan szürkés fátyolba borítva a távoli gerinceket, mégis örültünk, hiszen a Fogarasi havasok szeszélyes időjárását figyelembe véve ez most igencsak barátságos fogadtatásnak számít. Szóval .. kattognak a gépek .. és eközbe lassan feljutunk Kecske csúcs és a Buteanu csúcs közti nyeregbe. Itt egy kis sziklamászás, és fent is vagyunk a Buteanu 2507 méteres csúcsán. Délelőtt fél tíz van, és a pár gyülekező felhőt leszámítva mindenfele biztosított a kilátás. Nyugatra a Caltun-Lespezi csúcsa már elrejtőzött, de a Negoiu rendületlenül küzd, és mindvégig mutatja magát, mintha tudná hogy ma újra lencsevégre kapjuk.

Messze lent a Balea-tó fölötti nyereg...

Háttérben a Negoiu csúcsa ...

Keleti irányban viszont, a párában kivehető a kékes gerincek egymás mögötti sora, és a főgerinc csúcsai mind kiváncsian figyelik a szorgosan kattogtató látogatóikat. Szűk napos járásra innen tisztán látható a Vistea – Moldoveanu semmivel össze nem téveszthető csúcspárosa. Akár egy király, a legmagasabbról tekint le rohanó világunkra, sztoikus nyugalommal tűrve az idő múlását. Az elmúlt télen visszautasított, nem engedett fel hőn ahított csúcsára, holott már régen nem zavartam meg nyugalmát. De én is türelmes vagyok, majd télen újra probálkozok, és igyekszem legyűrni minden előmbe helyezett akadályát ... és akkor ott fogok állni újra! De most csak messziről figyelem, csak a fotógép objektívén át közelítek felé ...

Háttérben a Vistea-Moldoveanu trapéz alaku csúcspárosa ..

A Fogarasi havasok híres mászóútja .. az Arpasel gerinc

Visszafele átmaszunk a Kecske csúcsra is (2494 m), majd annak déli gerincén ereszkedünk lefele, természetesen meg-megállva egy újabb fotósorozat kedvéért. A híres Arpasel-gerinc kitett sziklaszirtjei is vonzzák tekintetem, ez évben ennek a gerincnek végigmászása is szerepelt a tervek közt, sajnos még nem került sorra.

Gyors ebédünket a Kecske-tó partján (2230m)fogyasztjuk ... és én lustáznék is egy kicsitt, de a fiuk hamar elrohannak, türelmetlenül hajtva szenvedélyeiket, Olivér ezerszögből fotózva, Laci meg horgászszenvedélyét kell csillapítsa, hiszen a Kecske-tó tele van hatalmas halakkal – jóég tudja milyen halak – és ez az ő figyelmét nem kerülhette el. Még szerencse hogy tilos itt a halászat ...

Műemlék az 1963-as év lavinaáldozatai emlékére

Majd visszaérünk a Balea fölötti nyeregbe, a hirtelen megsokasodott turistaáradatot kerülgetve ereszkedünk le a tóhoz. Persze közben azért kattintunk párat ... csakhogy biztosak legyünk hogy nem hagytunk ki semmi lehetőséget, egyetlen perspektívát sem.

A transzfogarasi út a hegység északi részén

Odalent hihetetlen sok az autó, az ember, akár egy zsibvásáron, taszigálódunk, keresve egy nyugalmas helyet a tóparton. Nem könnyű feladat ... Lassan a beigért délutáni felhők is tiszteletüket teszik, egyre inkább úgy néz ki hogy ideje elindulnunk lefele .. de addig is ami fotózható a Balea-tónál, azt mi kitartóan le is fotózzuk ..

Lefele a transzfogarasi út szédítő kanyarjain is nagy a tülekedés, bicajosok, motorosok, autók, gyalogos turisták, mindenki igyekszik fel vagy lefele ... színes kavalkád, őrült forgatag ... itt egyszerűen nincsen mód a szabadulásra. A Balea vízesés alatti parkolóban esélyünk sincs helyet találni, az út mentén hagyjuk az autót, és igyekszünk mai túránk utolsó célpontjához . .a vízeséshez. Széles, kitaposostt ösvény vezet felfele, itt is van forgalom, de szerencse hogy a szűk 15-20 perces gyaloglás azért már sokukat visszariasztja ... és hát itt is elő az állványt, a gépeket, és tesszük azt amiért jöttünk ... egymással versengve a legkülönbözőbb perspektívákért. Mutatom az eredményt :D

Virágkereső a Mohos lápon

2010-07-19T18:35:00.005+03:00

Ha már hétvégére bringázás a Szent Anna tóig, akkor hát a teljesség hiányától hajtva fotógépet is viszek magammal, és a Mohos láp virágainak listáját probálom gyarapítani.
Természetesen egy kis séta a lápon mindig érdekel ... időjárástól, és késztető indokoktól függetlenül. És ha bringával is lehet, akkor egy csodálatos nap elé nézek :D

És bringáztam is ... meg fotóztam is ... izelítőként mutatom nektek az alábbi fotókat :

A XIV-ik századi torjai református templom

A Mohos tőzegláp egyik tava

Tőzegrozmaring (Andromeda polifolia)

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus)

A fekete mámorka. (Empetrum nigrum)

Királykő láncai

2010-06-29T09:03:00.008+03:00

Rögtön a Csukás túra utáni napon indultunk is másik hegyre ... igyekezvén e hétvégét maximálisan kihasználni. A tervezett útvonal a Királykő hegy Láncok nevezetű útja ... ahol már több éve hogy utoljára jártam. Kézdivásárhelyről G.Laci kísért el erre az útra - csak hogy neki is teljes legyen e hétvégéje - illetve Sepsiszentgyörgyről jöttek M. Andris és Zsófi, T. Pali és Anikó.
Hosszú autókázás után érünk a Plaiul Foii menedékházhoz .. innen kezdődnek azon kevéske jelzett túraútvonalak amelyek a hegység nyugati oldalát szelik át. Bemelegítésként sétálunk az erdei úton, majd ha már az térdek bemelegedtek jöhet a meredekebb kapaszkodó ... hogy a szív és a tűdő is szokja az erőlködést.

Háttérben a Iezer-Papusa hegy látható

Rövid szünetet tartunk a Spirlea menedék melletti hűs fenyves árnyékában ... majd rövid idő alatt elérjük a vakítóan fehér mészkősziklák világát.
Innen kezdődik a láncos rész .. ami a nehezebb vagy kitettebb részeket egykoron biztosító láncokról kapta a nevét ... persze ma már acélból készült sodronykábelek vannak felszerelve ...
A "Zaplaz" ablakain át nézünk le az alattunk elterülő erdőkre ... megszakítjuk mászásunkat pár fotó erejéig ... a fehér sziklák és az erdő mélyzöld színeinek erős kontrasztjaival a fotógépek is nehezen bírkóznak.

a La Zaplaz sziklaüregei alulról és felülről

Egymást bíztatva másszuk át a nehezebb részeket ... sportszerű hozzáállásunkat bizonyítja hogy mindenki igyekszik elkerülni a kábelek segitségét, és csak a sziklákon adodó lehetőségeket használva kapaszkodik. Külön dicséret jár Palinak és Anikónak akik először kerülnek szemtől szembe ilyan terepviszonyokkal .. és gond nélkül jutnak át minden akadályon. Vannak emberek akikben ösztönösen benne van a mászás, elsőre megtalálja a lehetőségeket . .egyszóval ösztönösen jobban csinálja mint más. Persze nem akarok ezzel senkit megsérteni - visszataszítani az ösztönök világába - de van akikben jobban megmaradtak ezek a hajlamok. Ezért szidjátok Darwint, én nem tehetek róla hogy származásunkból visszamaradtak dolgok amelyeket ma már csak egyes emberek hajlandóak újra felfedezni :D.

Andris bukkan elő egy rövid mászás után

Laci várja a csapatot . .felette a szakadékvölgyben folytatódik útunk

Lacit fehér trikója jól elrejti ebben a környezetben ...

... ezért Andrist érdemesebb volt fotózni :D

A Középövet elérve már leegyszerűsödnek a dolgok .. nincsenek kitett mászások. Nyugati irányból lassan elsötétedik az égbolt, és vészjóslóan közeledik felénk is. Egyre inkább gyorsulásra biztatom a társaságot, holott mindenki inkább lassulna .. így érjük el a főgerincet, az egyre közeledő vihar folytonos fenyegetése alatt.

A Középöv és az öv fölötti váll

Zsófi fotója ...
érzékletesen mutatja be a tájat és a mászást is ..
... jó szeme van hozzá

... csak szépen sorban ...

és fenn a gerincen .. bj: Laci, Andris, Anikó, Pali és jómagam (Zsófi fotója)

majd a Pásztor csúcson (2238m) mindannyian (Andris fotója)

A völgy amelyen feljöttünk ..

... és az északi gerinc.

.... (Andris fotója)

A gerincre érve már annyira közel volt a vihar hogy igen gyors ebéd és pár kötelező fotó után azonnal elindultunk a keleti oldalon, a Grind menedék irányába ereszkedve. Természetes itt már nem úsztuk meg az esőt. Az utóbbi forró idők miatt esélyes volt egy fergeteges vihar, amely villámokkal szórja meg a gerincet. Laci és jómagam gyakorlatilag lefutottunk a hegység gerincközeli részéről, és a menedékhelyen vártuk be társainkat, akik az eső legjavát kapták el a csúszós ereszkedőn. Viszont a várt dühöngés elmaradt, a vihar egy sima esővel hűtötte le a levegőt.

Félórás várakozás után újra kitisztult az égbolt .. a szürke gerincek vonala napsütésben fürdött, a nap azonnal emelni kezdte a párát .. hangulatos felhőcskékkel, szivárvánnyal kedveskedve túrázóknak és fotógépnek.

Visszaérve az erdőbe ... előkerültek a szandálok ... és nyugis bandukolással ereszkedtünk a Zernyesti szakadékok irányába. Nagyon régen voltam ezen az útszakaszon .. de az megmaradt azóta is hogy sokat kell menetelni. Igazi megkönnyebülés volt elérni a szakadékok felső bejáratát, az egyhangú lépések zaját végre megszakítja egy kis változás, előkerül újra a fotógép is. Az egyre nehezebb fényviszonyok közt még éppen sikerült készíteni pár képet ... csak úgy menetelés közbe állítgatva be a szükséges paramétereket.

A szoros alsó bejáratához érve már ismét esőre áll az idő ... a sötét égboltot minduntalan megvilágítják a közeledő vihar villámai. Zernyestre érve már teljes erejével ontja magából az esőt. A sok gyaloglást megelőzve az egyik autót itt hagytuk reggel, és a másikkal mentünk túránk kiindulópontjáig. Most természetesen újra fel kellett menni érte ... bő egy órát vártunk Andrisékra mire ismét visszaérkeztek. Örömmel hagytuk ott a menedéket nyújtó kis alagsori kocsmát ... és indultunk is haza. Őszintén már nem találtam semmi örömet abban hogy Szentgyörgyről hazavessek Kézdivásárhelyre ...

Rhododendron túra - Csukás

2010-06-25T18:00:00.012+03:00

Mi is az a rhododendron ? Errefelé erdélyi havasszépe a neve ... de már hallottam havasi rózsaként is emlegetni. Valahonnan Távol-Keletről származik, főként a Himalaya déli lejtőinek ékessége volt, ma már mi is ugyanúgy láthajuk hegyeink alpesi tájain.

Rhododendron turánk előtt 2 héttel ugyancsak a Csukás lejtőin barangolva mondtam határozottan hogy én már az idén több alkalommal is voltam itt, láttam már a havasszépet is korai állapotában, tehát egy ideig, de legalábbis őszig már nem jövök ide ....
Errefel ... alig két hét ... és újra itt vagyok ... de most aztán már tényleg nem fogok ... :D. Ennyit az elhatározásokról. És végül akkor miért is ?? Hááát .. mert most öltötte magára a Csukás híres, vörös pompáját, és bár multkor is volt, de most gyakorlatilag egész hegyoldalak vöröslenek e gyönyörű virágtól ... meg hát annyira jó időt igértek e hétvégére, és hát túrázós társaim is ide jöttek .. és végülis miért is ne ??!!
Mindent egybevetve ismét ott álltam a hegy alatt, ezúttal a Muntele Rosu (Vörös Hegy - mi is lehetne más ?) menedékhelynél, ami egyébként lassan már hotel, tele zajjal és szeméttel.

Innen indulunk a Vörös Hegy felé - ugye milyen találó neve van ?. Dédelgetett tervem a számomra ismeretlen Gropsoarele-Zaganu gerincút végigjárása egyre inkább megvalósíthatónak tűnik. Így hát egy adott ponton M. Laci és Ildikó (akik egyébként a sógorom és a húgom ... hiszen nálunk - kérem alásan - szinte az egész család hegyekbe jár) .. vagyis ők ketten innen elmennek a főcsúcs irányába, és G. Laci barátom és jómagam meg rátérünk a Terv megvalósítására. Persze nem elhanyagolható tény hogy éppen erre vannak a legnagyobb havasszépe telepek is :D

Sajnos a gerincen nincs menekülés a forróság és a tűző napsütés elől, szemünkre húzott kalapban/kendőben bandukolunk. Már alulról kinéztük a legvörösebb hegyoldalt, hogy majd ott fotózunk, meg kajálunk, és milyen szuper lessz ... ergó homlokegyenest beereszkedünk a meredek hegyoldalon. Csodálatos érzés ezen a vörös szőnyegen állni, beszívni illatát, leüllni a közepében ahonnan körös-körül csak az élénkpiros rhododendron látszik, színes előteret biztosítva a sziklás csúcsoknak.

Majd találunk egy panorámás mellékgerincet, ahol az összeolvadt ebédünket fogyasztjuk el, melegvízzel nyomtatva. De mindenekelőtt fotózni kell .. hiszen itt nemcsak a havasszépe játsza a szerepet. Vele egyidőben sok más alpesi virág is fénykorát éli ... és én igyekszem mindegyik előtt tiszteletem jeléül megjelenni, és megörökíteni legszebb pompájában.

Anemona sp. (Havasi szellőrózsa)

Nőszirom .. (nem tudom pontosan milyen .. segítség!! )

Tavaszi tárnics (Gentiana Verna)

Havasi harangrojt (Soldanella alpina)

Itt ismét segítség kellene :D

Havasi árvácska vagy havasi ibolya - mindkettő helyes azt hiszem -
(Viola Alpina)

... és persze az elmaradhatatlan erdélyi havasszépe
(Rhododendron myrtifolium)

Majd lassan elérjük a sziklatömbök világát, ahol meredek, sziklás ereszkedők váltják egymást a virágba borult fűves hegyoldallal. Itt a törmelékes és meredek oldalakon már nem irigylem Laci túraszandálos módszerét, sőt a bakancsokhoz szokott lábamnak a könnyű túracipő is furcsa érzés. És innen még messze lennt látszik az a tisztás ahová útunk vezet.

De otthonosan mozgunk a sziklás terepen, gyorsan ereszkedünk, és csak egyszer lépek félre kissé a meredek ösvényen ... enyhén rándult bokám újra eszembe juttatja a bakancs előnyeit.
Majd a tűző napsütés elől az erdő hűvösébe menekülve minden leegyszerűsödik, szélesen kitaposott ösvényeken ballagunk, a madarak csicseregnek, és szinte észrevétlenül telik el az idő amire a fenntről látott hatalmas tisztásra érünk.

Rezes hölgymál (Hieracium aurantiacum)

Még visszanézünk a távolinak tűnő gerincre, majd gyors léptekkel igyekszünk vissza a parkolóban hagyott autóhoz. Ismét izzasztó emelkedő elé nézünk, de nekivágunk ... élő legyekből szőtt kucsmával a fejünk fölött ... szuszogva ... egyre feljebb, és egyre közelebb a végcélhoz.

Itt találkozunk a csapat másik felével, akik ugyancsak ismeretlen gerincutak mentén találtak vissza a kiindulóponthoz. A hűvös forrás enyhítés a fedetlenül maradt, égett bőrfelületekre, kiszáradt torkokra egyaránt.

A legyek hada követte még darabig a hegytől távolodó autónkat, majd már csak én énekeltem hazafias nótákat egészen hazáig ... utastársaim nagy örömére . .he..he.

Újra a Csukás ...

2010-06-03T00:07:00.007+03:00

Már kérdezték is tőlem .. a Csukás a kedvenc hegyed ?? – merthogy többször jársz oda ...

Talán már mondtam ... minden hegy más és más ... de azért persze nekem is van kedvencem, meg hát tényleg úgy alakult hogy voltam többször egymásután a Csukáson, vagy közvetlen környékén.

És most virágzik a rhododendron (havasszépe), max 2 hét és vörösbe borul az egész hegyoldal. És akkor majd ismét jó volna oda menni. Egyszóval mindig akad ok a menésre .. mindig nyílik egy virág, mindig mások a színek, tavasszal a zöld, ősszel a sárga vonzza a túrázót, a fotóst, a kikapcsolódni vágyókat egyaránt.

Ezúttal meg azért mentünk, mert tudtuk hogy 1-2 hétvégén biztosan nem fogunk menni. Meg hogy feltöltődjünk, és hogy könnyebben kibírjuk a következőig.

A beharangozott kedvező időjárás csak ideig-óráig bírta, majd átadta helyét a felhőknek, a konglomeráttornyok csak néha bujtak elő a szürkeségből. De a csúcs nincs távol, és határozottságunkat nem tudja megtörni a készülő zápor sem.

És amint konok elhatározásból felérünk a legmagasabb pontra, jutalmul egy 5perces kis ablak nyílik a lenti világra, és a nap kellemes sugarai feledtetik az emelkedőket, a kilátás nélküli, lábunk elő meredő egyhangú taposást.

És amire elindulunk lefele a másik oldalon, és újabb látogatók érkeznek, a nap visszahúzódik a felhők mögé, mi meg e kis engedménytől feltöltve folytatjuk útunkat ...

Én minduntalan lemaradok ... kis élénk színü virágok marasztaló csábítása ... sokkal több időt is töltenék hogy kellő pompájában fotózhassam őket ... de rohannom kell társaim után.

Tavaszi tárnics (Gentiana Verna)

Tavaszi kankalin (Primula veris)

Havasszépe (Rhododendron myrtifolium)

Majd az alsóbb régióba érve, lassan, kisebb szünetekkel ... majd egyre bátrabban ered el az eső ... és marad velünk mindvégig, lekísérve minket egészen a menedéket jelentő autókig.

Madarasi Hargita

2010-05-27T13:55:00.004+03:00

Úgy történt hogy hétvégén "véletlenül" éppen a Madarsi Hargitára vezetett utam. Egy hirtelen támadt ötlet, és Csíkszeredai baráti látogatásunk turába fordult. Annak ellenére hogy még voltam a Madarasi Hargitán, ezeddig nem jártam fel a csúcsra .. igen .. ilyen is van :D
És ha már ott voltam, most mindenekelőtt ez a cél lett kitűzve, elvégre rövid 20perces séta a menedékháztól. No de nem is ez a lényeg itt.
Hallottam én már hogy vannak kopjafák, meg hogy a "székelyek szent hegyének nevezik" .. minden információm ellenére is teljesen megdöbbentem felérve a kissé lapos hegytetőre.

Sajnos a fényképezőgépem nem volt velem,
így ezt a fotót egyszerűen a netről töltöttem be.
És ami a fotón látszik az csak egy része
e fura tájnak ...

Hogy ott mennyi ..és mennyi kopjafa, meg emléktábla, meg miegymás áll, arra engem senki nem készíthetett fel előre. Akárcsak egy temetőbe cseppenne az ártatlan természetkedvelő ..
Nos én megsérteni sem szeretnék senkit, én is székely lennék ... de azért nem ennyire !!!
A természetes vadon hegyvidék érzését nemcsak a rengeteg építmény zavarja, de felérve a csúcsra, a nyugalomra vágyó, természetszerető ember megriadva rohan le a másik oldalon ... és reméli hogy egyszerűen csak eltévedt ...

És az a gyanúm hogy a szegény székely embernek igencsak kevéske köze van e otrombasághoz, hiszen legfeljebb csak elvétve látni székelyföldi keltezésü kopjafát ..

Egyszóval .. kissé megrendülve a Hargita természetes világának elváltozásától .. gyönyörű kilátás fogad a csúcsról, és ezért megéri elsétálni odáig.

Tavaszváró túra - Bucegi

2010-04-25T09:07:00.010+03:00

Végre a tél hosszú haldoklása után átengedte helyét a tavasznak, a nap erőre kapott, és mi úgy éreztük hogy eljött az ideje a Bucegi hegység meredek szakadékvölgyeinek mászására.
Ilyenkorra firnes (keményre fagyott hó) lejtők alakulnak ki, amelyeken kétjégcsákányos, mászóvasas, igencsak meredek, esetenként többméteres sziklás falrészekkel tarkított, de már biztonságos mászási lehetőségek adódnak.
Ezúttal a Coamei kéményt céloztuk meg, amely a Galbenele (Sárga) völgyből leágazó egyik legismertebb mászóútvonal. A Costila-Galbenele gerinc kompakt északi falát szakítja meg, ebben az időszakban általában egy jégfolyosó alakul ki benne.
M. Laci, Cs. Enikő, Zs. Antal (Zsögi) és jómagam indultunk el hajnal előtt, a meteorológusok biztató előrejelzéseit igyekezvén kihasználni. Útunk a szokásos Fehér völgy alatti forrás - Costila menedék irányt követte, az első havas szakaszok csak a menedékhely előtt tüntek föl.
A menedékhely valójában egy nagy fémkunyhó, a Costila szakadékvölgy aljában elhelyezve, egy lavináktól védett, sziklafal alatti párkányon.

A Costila szakadékvölgy a menedékhelytől

Itt gyors reggelizés után beöltözünk (beülők, mászóvasak, sisak, jégcsákányok), majd a nap első sugarai által felszedett reggeli pára által követve jutunk át a Galbenele alsó szakaszára. Igen kellemetlen meglepetés a korai órákban már igencsak megolvadt, vízes és mély hó. Én naivan polárkesztyűben indultam, ami az első 5 percben csuromvízre ázott, így a nap hátralevő részében maradt az ujjatlan kesztyű és néha a felső kétújjas.

A Galbenele szakadékvölgy "lankás" alsó szakaszai

Zsögi és Laci ...

Lassan túlhaladtuk a szélhordozta ködös tájat, fennebb ragyogó napsütésben folytathattuk a mászást, a hóréteg minősége viszont nem mutatott javulást, továbbra is a vízes hóban térdig süppedve emelkedünk. Már-már olyan gondolatok is megfordulnak hogy ha a Coamei kéményben is ilyen körülmények uralkodnak, akkor nem fog megtartani a hó, nehéz vagy egyszerűen lehetelen lessz kimászni rajta. Márpedig nekem ez lenne a kémény első téli mászása, nem örülnék ha hirtelen kudarcba fulladna a kitűzött terv.
De felérve a kémény alá megelégedéssel tapasztaljuk hogy az északi oldalban fekvő kémény hava éppen elég fagyott a biztonságos mászáshoz. Itt előkerülnek a kötelek, majd Zsögi vágja be jégcsákányát elsőre a jeges hóba, a kötél túlsó felén meg én igyekszem tartani a lépést.
Utánunk Laci és Enikő kötálpáros hagyja el a napsütötte hegyoldalt, és vág bele az árnyékos, fagyott kémény mászásába.

Zsögi és jómagam a kémény alatt (Enikő fotója)

Zsögi az első .. jókedvűen csákányol a fagyott havon

A kémény is nagyon fel van telve hóval, eltűntek a sziklás szakaszok, egyre inkább csak egy sima hófolyosón kell felfele küzdeni magunkat.

Laci és Enikő ...

Már a kötélbiztosítás sem annyira szükségszerü, standok kiépítése nélkül, szinte egymás mellett haladunk felfele. A völgy felső szakasza kiszélesedik, majd ujra ott állunk a vakító napsütésben, befejezve a Coamei kémény teljes hosszát.

A Galbenele völgy szemközti oldala

Itt érünk ki a kéményből, lennt látszik a Galbenele fog...

A Costila-Galbenele gerinc

A gerincre érve kitárulkozik a táj, előttünk a Costila párkány és a felette meredező sziklafalak, hátunk mögött a Bucsoiu hóval borított csúcsa kandikál ki a szélkorbácsolta felhők közül. Meglepetten láttuk a szakadékvölgy fölött meredező hatalmas hópárkányokat, ezt tudva nem biztos hogy egyáltalán elindultunk volna felfele.
Legyen ez egyúttal figyelmeztetés, hiszen a lavinaveszélyek nem multak el, egy ilyen hópárkány leszakadása hatalmas pusztítást végezhet ezekben a szakadékvölgyekben, és ha valaki éppen mászik azon felfele, túlélési esélyei gyakorlatilag nullák.
És azok a hópárkányok előbb-utóbb leszakadnak onnan ....

A Costila párkány ..

A Bucsoiu csúcs

Újabb kajaszünet következett (külön köszönet Enikőnek a barackízes kekszért), majd újabb szakaszt kellett leküzdeni, ezúttal a Bucegi paltóra kivezető havas-fűves-sziklás meredélyek egyikét. Itt éreztem hogy a mászóvasak első fogain állva gyakorlatilag kiesek a bakancsomból, de mivel tovább nem volt olyan helyzet ami ezt kiváltotta volna, csak a túra végén vettem észre hogy mindkét bakancsom fűzője kioldódott ...
Szóval amíg én kínlódva kapaszkodtam addig Enikő kényelmesen fotózgatott a már biztonságos, lapos hegytetőn . .az ő fotóiból álljon itt két kiemelkedő példány ..

Majd kiérve, hogy gyorsan bepótoljam a lemaradást .. én is "lőttem" párat.

Innen már csak át kellett sétálni a Fehér völgy felső bejáratáig. Zsögi ezt túl egyszerünek ítélve egy sajátos útvonalat választott, ahol egy kényelmetlen traverz után, a hópárkányt áttörve jutott ugyanoda ahová mi is.
A Fehér völgy a megszokott visszavonuló út, számtalanszor jártunk benne fel és le, de bevallom ennyire kényelmetlen ereszkedésünk még nem volt .. A hó mély volt és vízes, akár a sárba úgy ragadtunk bele, meredekebb szakaszokon már-már fejjel előre lehetett esni azon igyekezetünkbe hogy kiszabaduljunk a mély hó szorításából. Hatalmas lavinanyomok tarkították az egész völgyet, de azon igyekezetünk hogy mihamarabb letudjuk a veszélyes (főleg lavinaveszélyes) szakaszokat, szánalmas vergődésbe fulladt. Holtfáradtan értük el a völgy alját, ahol, akár a gyíkok, sütkéreztünk a napon.

A Costila párkány előugró szakaszai látszanak

Fehér völgy ...

A kora délutáni órák már lennt találtak a Busteni városkába hagyott autónál, furcsamód világos, és napsütötte időben értünk haza Kézdivásárhelyre .. fáradtan, csendben kókadozva a hátsó ülésen ..